Berlin megállapodott Madriddal a menedékkérők visszaküldéséről

 

Megállapodást kötött a német szövetségi kormány a spanyol kabinettel a Spanyolországban regisztrált, majd a német határon feltartóztatott menedékkérők visszaküldéséről – jelentették be szerdán Berlinben.

Eleonore Petermann belügyi szóvivő elmondta, hogy az augusztus 11-től hatályos megállapodás értelmében a német hatóságok 48 órán belül visszaküldhetik a Spanyolországban menedékkérőként regisztrált embereket, akiket határellenőrzés során feltartóztatnak.

A spanyol fél feltétel és ellenszolgáltatás nélkül fogadja vissza ezeket a menedékkérőket. A megállapodást hétfőn kötötték meg, hivatalos aláírási ünnepséget nem tartottak – ismertette Eleonore Petermann a berlini kormányszóvivői tájékoztatón kérdésekre válaszolva.

A német kormány ugyanilyen megállapodást tervez Olaszországgal és Görögországgal is. A belügyminisztérium képviselői által folytatott tárgyalások még nem értek véget – mondta a szóvivő.

Afrikai illegális bevándorlók érkeznek a dél-spanyolországi Motril kikötőjébe 2017. november 18-án. (MTI/EPA/Miguel Paquet)

Afrikai illegális bevándorlók érkeznek a dél-spanyolországi Motril kikötőjébe 2017. november 18-án. (MTI/EPA/Miguel Paquet)

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legutóbbi adatai szerint Spanyolországban július végéig 23 500 menedékkérőt regisztráltak, így a délnyugat-európai ország az Észak-Afrika felől az Európai Unióba irányuló migráció legfőbb célországa.

A második helyen Olaszország áll 18 500 fővel, a harmadik Görögország 16 000 új érkezővel.

A német határon feltartóztatott menedékkérők visszaküldéséről szóló kétoldalú megállapodások kidolgozásáról július elején egyeztek meg a német koalíciós pártok. A megegyezéssel lezárták a belügyminiszter, Horst Seehofer vezette bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) menekültügyi vitáját, amely arról szólt, hogy miként lehet megtagadni a belépést a határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain – a bajor-osztrák határ három átkelőjénél – a máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Horst Seehofer és a CSU szerint eredetileg azt szorgalmazta, hogy mindentől függetlenül és feltétlenül fordítsák vissza ezeket az embereket. Angela Merkel és a CDU azt az álláspontot képviselte, hogy egyoldalúan nem lehet megszigorítani a határigazgatást, a máshol regisztrált menedékkérőket csak az érintett társországokkal egyeztetve lehet visszafordítani.

A német-spanyol megállapodást néhány nappal Angela Merkel spanyolországi hivatalos látogatása előtt jelentették be. A kancellár szombaton kétnapos látogatást kezd az országban Pedro Sánchez miniszterelnök meghívására, akivel az andalúziai Donana nemzeti parkban, a kormányfő nyári rezidenciáján találkozik.