Washington szankciókkal fenyegeti Ankarát egy fogva tartott lelkipásztor miatt

 

Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátják szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort. A török külügyminiszter elutasította a washingtoni fenyegetést.

Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben fenyegette meg Ankarát, Mike Pence alelnök pedig a vallásszabadságról szóló nemzetközi konferencián mondott beszédében tért ki a török földön fogva tartott amerikai lelkipásztor ügyére.

„Az Egyesült Államok széleskörű szankciókat fog foganatosítani Törökország ellen Andrew Brunson lelkipásztor, a nagyszerű keresztény, családapa és kiváló ember hosszas fogva tartásáért” – írta mikroblog-bejegyzésében az elnök. Hozzátette: „ezt az ártatlan hívő embert azonnal szabadon kell bocsátani”.

Mike Pence alelnök „jelentős szankciók” kivetéséről beszélt. Leszögezte: “Brunson ártatlan ember, nincs hitelt érdemlő bizonyíték ellene”.

Andrew Brunson ügye régóta terheli az amerikai-török viszonyt. Az 50 éves észak-karolinai lelkipásztort 2016 nyarán, a török puccskísérlet után tartóztatták le Izmirben, ahol egy kicsiny protestáns templom prédikátora volt. A török kormány azzal vádolta meg, hogy a puccs hátterében sejtett, önkéntes száműzetésben Amerikában élő Fethullah Gülen mozgalmának a tagja, segítette a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), és kémtevékenységet folytatott az Egyesült Államok javára.

A lelkipásztort szerdán a börtönből házi őrizetbe helyezték. A lépést Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán Twitter-oldalán üdvözölte, de leszögezte, hogy ez a lépés nem elégséges, Brunsont Ankarának szabadon kell bocsátania.

A múlt héten Donald Trump elnök szintén Twitter-bejegyzésben „szégyenteljesnek” nevezte, hogy Törökország nem akarja szabadon bocsátani Brunsont, és közbelépésre szólította fel Recep Tayyip Erdogan török államfőt.

Török válasz

A török külügyminiszter csütörtökön Twitter-üzenetben kijelentette: senki nem diktál Törökországnak. Ankara soha nem fogja eltűrni, hogy bárki is fenyegesse, a jogállamiság mindenkire vonatkozik, ez alól nincs kivétel.  A török elnök szóvivője írásos nyilatkozatában pedig úgy fogalmazott: az amerikai vezetés nem éri el a kívánt eredményt, ha egy olyan ügyet használ ürügyként fenyegetéséhez, amely a független török igazságszolgáltatás jogkörébe tartozik.

Ankara nehezményezi, hogy Washington máig nem tett egyetlen lépést sem annak az Amerikában élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónoknak a kiadatása érdekében, akit a 2016. július 15-ei puccskísérlet kitervelésével vádolnak

A lelkipásztort szerdán a börtönből házi őrizetbe helyezték. A lépést Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán Twitter-oldalán üdvözölte, de leszögezte, hogy ez a lépés nem elégséges, Brunsont Ankarának szabadon kell bocsátania.