Íme a pakisztáni választások előzetes eredménye

 

Imran Hán egykori krikettsztár egy lépéssel közelebb került a győzelemhez a pakisztáni parlamenti választásokon, miután pártja, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) áll az élen a 48 százalékos feldolgozottság mellett közzétett csütörtöki, előzetes eredmények szerint.

A központi választási bizottság szerint a PTI jelenlegi állás szerint 113 mandátumot szerezhet, míg a kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz (PML-N) 64, a Pakisztáni Néppárt (PPP) pedig 42 helyen vezet.

Várhatóan nem lesz többségi kormányzás

Megfigyelők szerint bár Imran Hán pártjának valószínűleg nem sikerül megszereznie a többségi kormányzáshoz szükséges 137 mandátumot, nem fog nehézségekbe ütközni, hogy koalíciós partnert találjon a kisebb tömörülések és a függetlenek közül. Hán populista választási kampánya során egy iszlám jóléti állam kiépítését ígérte a pakisztániaknak, és a kizsákmányoló politikai elit megdöntését tűzte ki céljául, amely szerinte a fejlődés legnagyobb kerékkötője az elszegényedett országban.

Összeomlott az szavazatösszesítő rendszer

A szerdai parlamenti választások végleges eredményének közzététele rendszerhiba miatt késik – közölte a pakisztáni választási bizottság csütörtök reggel. A szavazatösszesítő rendszer összeomlott azt követően, hogy több tízezer helyről egyszerre akarták átküldeni az adatokat szerda este a központi tárhelyre. A mintegy 208 millió lakosú ázsiai ország választópolgárai országszerte 85 ezer szavazóhelyiségben adhatták le voksaikat.

A választási bizottság azt tanácsolta a szavazatszámláló biztosoknak, hogy a gyorsabb összesítés érdekében maguk vigyék el az eredményeket a körzeti központokba. Ezt a nehezen megközelíthető területeken az esős időjárás szinte lehetetlenné teszi.

Az kormánypárt szerint csalás történt

A szerdai választásokon a pakisztáni alsóház 270 mandátumáért folyt a küzdelem. További két helyre később választanak majd képviselőt, mert a jelöltek meghaltak, vagy kizárták őket. A kormánypárt és a néppárt hívei szerint csalás történt a választásokon. Szardar Mohammad Raza választási főbiztos ezzel szemben védelmébe vette a folyamatot, azt állítva, hogy a voksolás „100 százalékosan átlátszó és tisztességes” volt. Ugyanakkor Raza sem tudta megmondani, hogy mikor teszik közzé a végleges eredményeket.