Elfogadta az új alkotmány tervezetét a kubai parlament

 

Miguel Díaz-Canel, a legfőbb állami hivatal, az államtanács áprilisban megválasztott elnöke közölte: a nemzeti konzultáció során minden kubai szabadon nyilváníthat véleményt az alkotmánytervezetről, hogy az új alkotmány tükrözze majd az ország „jelenét és jövőjét”.

Az alkotmánytervezet társadalmi vitája augusztus 13-tól november 15-ig tart, a kormány szerint mintegy egymillió kubai vesz részt benne. A tervezet ezt követően ismét a törvényhozás elé kerül, majd a – feltételezhetően módosított – dokumentumot várhatóan még az idén népszavazásra bocsájtják.

Sok változást hoz Kuba életébe az új tervezet

A szigetország jelenlegi alkotmányát 1976-ban fogadták el, a 2016-ban elhunyt Fidel Castro kubai vezető idején. Az új alkotmány kidolgozását az áprilisban leköszönt Raúl Castro, az államtanács volt elnöke vezette különleges bizottság végezte. A dokumentumba egyebek közt belefoglalták a magántulajdon elismerését, az államfői és miniszterelnöki intézményrendszer kiépítését, a magasabb kormányzati tisztségek mandátumának korlátozását legfeljebb két ötéves ciklusra, valamint az azonos neműek közti házasság elismerésének lehetőségét.

Ez utóbbi lépés beleillik abba a latin-amerikai tendenciába, hogy az egyházak tiltakozása ellenére egyre több országban engedélyezik az azonos neműek házasságát. Így volt ez Argentínában, Brazíliában, Kolumbiában, Uruguayban és Mexikó egyes részein. Kubában is öt protestáns egyház közös nyilatkozatot adott ki júniusban, amelyben kijelentették, hogy a Biblia szerint házasságot kizárólag egy nő és egy férfi köthet.

A melegházasságot is legalizálnák

Az új alkotmányban már két személy – nem pedig egy nő és egy férfi – egyesüléseként határoznák meg a házasságot. Homero Acosta, a kubai államtanács titkára szerint ez megerősíti az emberek egyenlőségének és az igazságosságnak az elvét. Hozzátette, hogy az alkotmány népszavazás általi jóváhagyása után még törvénymódosításokra lesz szükség a melegházasság bevezetéséhez.

Kuba kommunista, egyúttal férfipárti társadalmában az 1959-es forradalom után üldözték a homoszexuálisokat, sokukat kényszermunkatáborba zárták. Fidel Castro később bocsánatot kért az intézményes homofóbiáért. Részben Castro unokahúgának, Mariela Castrónak a közbenjárására pedig az utóbbi évtizedben az ország nagy utat tett meg a melegek jogainak érvényesítése terén.

A magántulajdon elismerése arra vezethető vissza, hogy 2010-től a kubai vezetés fokozatosan, felügyelet mellett kiszélesítette a szigetország magánszektorát, amivel jelentősen, mintegy négyszeresére nőtt a szektorban dolgozók száma. Jelenleg mintegy 590 ezer ember, az ország munkavállalóinak 13 százaléka dolgozik a magánszektorban.

Új szocialista modell van születőben

Az alkotmánytervezet szerint a bevezetendő államfői tisztségért a jövőben csak hatvan év alatti jelöltek indulhatnak, így még ha két ciklust is kitöltenek, hetven év alatti lesz a mindenkori elnök. Raúl Castro 86 éves koráig irányította az országot, elődje, Fidel Castro 79 évesen vonult vissza.

A jelenleg hatályos alkotmányban rögzítették, hogy a kommunista párt az állam és a társadalom vezető szerve, amely a szocializmus építése és a kommunista társadalom irányába tereli a szigetországot. Várhatóan az új alkotmányban is rögzítik az állam szocialista jellegét és a kommunista párt vezető szerepét, de a kommunizmusra tett további utalásokat eltávolítják.