Biztonságos származási országokról döntene Németország

 

A német kormány szerdai ülésén úgy határozott, hogy biztonságos származási országnak kell tekinteni Tunéziát, Marokkót, Algériát, valamint Grúziát is, és ennek érdekében jogszabály-módosítást javasolt.

Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a jogszabály módosításával az érkezőknek az arányát szeretnék csökkenteni.

A Mission Lifeline nevű német civil szervezet által fenntartott hajó 224 illegális bevándorlóval a fedélzetén keres kikötőt 2018. június 21-én (MTI/EPA/Mission Lifeline/Hermine Poschmann)

Individuálisan kell megállapítani, fennáll-e az üldöztetés

A „biztonságos származási ország”, mint fogalom, 1993 óta képezi részét a német jogrendnek, a jogalkotó ebben az esetben úgy vélekedik, hogy az ilyen országokban az emberek nincsenek kitéve háborús veszélynek vagy diszkriminációnak – fejtette ki a szakértő.

Vannak olyan vélemények azonban, amelyek szerint egyes országok nem felelnek meg az összes kritériumnak. A németországi Zöldek, illetve a Baloldali Párt érvel úgy, hogy egyes vallási kisebbségek, vagy szexuális orientációjuk miatt egyes emberek veszélyeztetve vannak az adott országban – fűzte hozzá.

Az 1951-es genfi konvenció szerint minden esetben individuálisan kell meghatározni azt, hogy az adott embernél fennáll-e az üldöztetés – közölte a szakértő a menekültstátusz megállapításával kapcsolatban.

Egyszer már elbukott a kezdeményezés

Molnár Tamás Levente emlékeztetett: 2014-ben Németország három nyugat-balkáni államot, Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát és Macedóniát nyilvánította biztonságos származási országnak.

A jelenlegi javaslatot még el kell fogadnia a német alsóháznak, a Bundestagnak, valamint majd a tartományokat tömörítő felsőháznak, a Bundesratnak is – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Az észak-afrikai államok biztonságos származási országokká történő nyilvánítását egy korábbi belügyminiszter már 2016-ban megpróbálta, azonban 2017-ben a Bundesraton elbukott a javaslat. Akkor azok a tartományok, ahol a Zöldek, valamint a Baloldali Párt bent voltak a tartományi parlamentben, és szavaztak a felsőházban, lényegében elkaszálták ezt a javaslatot – emlékeztetett a szakértő.

Több az esély a javaslat elfogadására, mint 2017-ben

A Zöldek jelenleg 9 német tartományban vannak kormányon, és ha minden tartomány a javaslat ellen szavaz, vagy legalább tartózkodik, akkor valószínűleg el fog bukni a jogszabály módosítására vonatkozó kezdeményezés – közölte Molnár Tamás Levente.

Azonban például Baden-Württemberg tartománynak a miniszterelnöke bejelentette, hogy számíthatnak az „igenjükre”. Így valószínűleg nagyobb az esély a javaslat elfogadására, mint 2017-ben – vélekedett.