Trump „türelmetlenül" várja a következő találkozót Putyinnal

 

Mikroblog-bejegyzésében az elnök kitartott amellett, hogy a Helsinkiben hétfőn tartott amerikai-orosz csúcstalálkozó sikeres volt, s ezt csak a megfogalmazásában a „nép ellenségének” nevezett média nem tartotta annak. A médiát Trump ismét „hamis hírek” publikálásával vádolta meg. Később szóvivője útján mégis közölte, nem értenek egyet Putyin egyik javaslatával.

Trump ezt követően leszögezte, „türelmetlenül” várja a második találkozót Vlagyimir Putyinnal, hogy megkezdhesse mindannak valóra váltását, amiről Helsinkiben beszéltek. Mint fogalmazott, konkrétan „a terrorizmust, Izrael biztonságát, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását, a kereskedelmet, Ukrajnát, a Közel-Keletet, Észak-Koreát és még sok mindent”. Hozzátette: „sokféle válasz van ezekre, némelyikük könnyű, némelyikük nehéz, de mindegyikük megoldható”.

Az amerikai sajtó munkatársai a Twitter-bejegyzés közzététele után azonnal keresték a Fehér Házat, megerősítendő vagy cáfolandó egy újabb találkozó előkészítését, ám az elnöki hivatal napközben még nem kívánt reagálni a bejegyzésben megfogalmazottakra.

Később azonban igen: Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön délután közölte, hogy az amerikai elnök nem ért egyet Vlagyimir Putyin Helsinkiben felvetett javaslatával, miszerint amerikai illetékesek részt vehessenek  azon orosz hírszerzők oroszországi  kihallgatásain, akik ellen az amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt a 2016-os amerikai választási folyamatba történt beavatkozás miatt. Az orosz elnök javaslata szerint cserében oroszok is részt vehetnének olyan amerikai állampolgárok kihallgatásain, akiket egyelőre nem pontosított bűncselekmények elkövetésével vádoltak meg Moszkvában.

A Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta: a javaslatot az orosz elnök „teljes komolysággal” tette meg, de Donald Trump nem ért ezzel egyet. A szóvivőnő hozzátette: Washington változatlanul reméli, hogy az a 12 orosz állampolgár, aki ellen az amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt, „az Egyesült Államokba jön, hogy bizonyítsa ártatlanságát vagy bűnösségét”.

Donald Trump a helsinki találkozó óta bírálatok egész sorával kénytelen szembenézni, elsősorban azért, mert a finn fővárosban Putyinnal tartott közös sajtókonferenciáján úgy fogalmazott, hogy nem lát okot arra, Oroszország miért is avatkozott volna be a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba. A republikánus és a demokrata párti politikusok részéről egyaránt megnyilvánuló felháborodás nyomán Trump – tőle szokatlanul – korrigálta korábban elhangzott szavait, és kedden hangsúlyozta: rosszul fejezte ki magát, azt akarta mondani, hogy nem lát okot, Oroszország miért is ne avatkozott volna be a választásokba.

Putyin szerint megpróbálják aláásni a csúcs sikerét

Összességében sikeresnek nevezte a Donald Trump amerikai elnökkel tartott csúcstalálkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, hozzátette ugyanakkor, hogy az egyeztetések eredményeit Washingtonban „bizonyos erők” igyekeznek aláásni.

Putyin orosz elnök a nagykövetek tanácskozásán (Fotó: MTI/EPA/Szergej Karpukhin)

Az orosz nagykövetek moszkvai értekezletén mondott beszédében Putyin úgy értékelte első találkozóját Trumppal, hogy az „hasznos megállapodásokat eredményezett”. „Meglátjuk persze, hogyan alakul a helyzet a továbbiakban, különös tekintettel arra – tette hozzá -, hogy bizonyos erők az Egyesült Államokban azon fáradoznak, hogy gyengítsék és helytelenítsék a helsinki találkozó eredményeit”.

Az orosz államfő szerint az orosz-amerikai viszony rendezésének befolyásos ellenzői azon fáradoznak, hogy saját oroszellenes álláspontjukat úgymond „bevéssék” az amerikaiakba, s eközben saját belpolitikai érdekeik oltárán könnyelműen feláldozzák a két ország kapcsolatait. Putyin szerint az eltérő nézőpontok ellenére az amerikai elnökkel egyetértett abban, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok rendkívül rossz állapotban vannak, több tekintetben még annál is rosszabb helyzetben, mint a hidegháború alatt voltak.

„Természetesen naiv lenne feltételezni, hogy az évek óta felgyülemlett problémákat néhány óra alatt meg lehet oldani, de erre nem is számított senki, ugyanakkor úgy vélem, elindultunk a pozitív változásokhoz vezető úton” – fogalmazott az orosz elnök. Putyin mindemellett hangsúlyozta: országa kész a kölcsönösen előnyös, egyenrangú alapon folytatott párbeszédre az Egyesült Államokkal. „A legnagyobb atomhatalmakként különös felelősséggel tartozunk a stratégiai stabilitás és biztonság szavatolásáért” – mutatott rá az orosz elnök.