Teherán növelte dúsítotturán-készletét

 

Irán továbbra is tartja magát a 2015-ös hathatalmi atomalkuban a nukleáris tevékenységére előírt határértékhez, miközben az elmúlt években növelte a dúsítotturán-készletét, amelynek értéke 900-950 tonna – jelentette ki szerdán Ali Akbár Szálehi, az Iráni Atomenergetikai Szervezet (AEOI) vezetője.

Az AEOI vezetője elmondta: Irán mintegy 400 tonna „sárga pogácsának” nevezett uránkoncentrátumot importált a 2015-ös megállapodás óta.

Az AP amerikai hírügynökség szerint Teherán Kazahsztántól és Oroszországtól, valamint saját bányáiból jutott hozzá a „sárga porhoz”. Az iráni atomalku ezt lehetővé teszi, de legfeljebb 3,67 százalékában határozza meg urándúsítását, ami elég az atomerőműben való felhasználáshoz, viszont messze elmarad az atomfegyverhez szükséges 90 százalékos értéktől.

Az iráni állami televíziónak nyilatkozva Szálehi beszámolt arról is, hogy hamarosan elkészül egy centrifugarotor-gyártóüzem is, amely lehetővé teszi egy 190 ezer, az urándúsításhoz használatos nagyteljesítményű centrifugából álló rendszer létrehozását a jövőben. Az üzemben naponta akár több mint 60 rotort is elő tudnak állítani.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nem kommentálja a bejelentést

Ennek felállításáról maga Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője rendelkezett az után, hogy Donald Trump amerikai elnök májusban bejelentette: az Egyesült Államok kilép az Irán atomprogramjáról 2015-ben kötött többhatalmi megállapodásból.

Az AEOI vezetője szerdai nyilatkozatában elmondta azt is, hogy kilenc évnyi szünetet követően újraindították az urángáz előállításához használt iszfaháni üzemüket, és három év óta folyik két, mintegy 1050 megawattos teljesítményű atomerőmű építése a Perzsa(Arab)-öbölbeli Busehrben.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egy meg nem nevezett szóvivője a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta: tudnak az iráni atomenergetikai szervezet szerdai bejelentéséről, de nem kívánják azt kommentálni.

 

Irán: Trump nyolcszor kért találkozót az iráni elnökkel az ENSZ-közgyűlés tavalyi ülésszaka keretében 

Donald Trump amerikai elnök nyolc alkalommal kért találkozót Haszan Róháni iráni elnökkel az ENSZ Közgyűlése tavaly őszi ülésszakának keretében – mondta szerdán Mahmud Vájézi, az iráni államfő kabinetfőnöke.

„Róháni legutóbbi, az ENSZ Közgyűlése ülésszaka miatt New Yorkba tett látogatása során Trump nyolc alkalommal kért találkozót az elnökkel az iráni delegációtól” – idézte Vájézit a Mehr iráni hírügynökség.

Az iráni elnök kabinetfőnökének elmondása szerint az iráni küldöttség nem reagált Trump e kéréseire, amelyeket pont az után intézett hozzájuk, hogy bejelentette: nem tudja teljesen megerősíteni, hogy Irán betartja a nukleáris programjáról 2015-ben kötött többhatalmi megállapodásban foglaltakat.

Nem engednek a nyomásnak

„Átlátható politikával és világos állásponttal rendelkezünk a kapcsolatainkat illetően az Egyesült Államokkal (…) Nem engedünk a nyomásnak” – mondta Vájézi.

Trump január közepén – miután aláírta a dokumentumot arról, hogy Irán betartotta a 2015-ben kötött nemzetközi megállapodásban foglaltakat – közölte: amennyiben az elkövetkező 120 napban – május 12-ig – nem vizsgálják felül és nem korrigálják a megállapodás egyes passzusait, az Egyesült Államok egyoldalúan kilép az egyezményből.

Az amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy országa kilép a megállapodásból, és újra életbe lépteti az atomalku ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Az amerikai elnök a korábbi büntetőintézkedések visszaállítása mellett újak elrendelését is kilátásba helyezte.

A 2015-ben létrejött egyezmény értelmében Irán korlátozza atomprogramját, cserébe a nemzetközi közösség feloldotta az Iránnal szembeni szankciókat. Irán elutasítja a megállapodás újratárgyalását, és a többi részes állam is úgy véli, hogy az egyezség működik, és beváltotta a hozzá fűzött reményeket.