Szándékosan gyújthatták fel a református imaházat

 

Leégett egy református imaház és egy óvoda Nagydobronyban. A kárpátaljai község egyik cigánytelepén tegnap hajnalban csaptak fel a lángok, amelyek átterjedtek a szomszédos épületekre is. A helyiek szerint nem kizárt, hogy szándékos gyújtogatás történt, mivel az utóbbi hetekben többször is támadás érte Ukrajnában a magyar ajkú cigány lakosságot. A Magyar Református Szeretetszolgálat gyűjtést indított.

Vasárnap hajnalban órákon keresztül lángolt a kárpátaljai Nagydobrony református imaháza és a mellette lévő óvoda. A tűzoltók szinte semmit nem tudtak megmenteni, az épületekből csak a falak maradtak meg. A tűz a szomszédos családi házra is átterjedt.

A tűz az udvaron álló fáskamrából indult el, ahol nem voltak elektromos vezetékek – így a helyiek szerint nem kizárt, hogy szándékos gyújtogatás történt. A helyiek arra gyanakszanak – mondta az M1-nek Kolozsy András református lelkész –, hogy a gyújtogatás lehet egy újabb állomása azoknak az atrocitásoknak, amik korábban történetek Kárpátalján a magyar ajkú romákkal.

Az ukrán rendőrség gyújtogatás gyanújával eljárást indított, az ügyben még tart a nyomozás.

A Kárpátalján élő cigányságot a közelmúltban többször is értea súlyos támadás, három hete Szernyén egy fiatal férfit a családja szeme láttára öltek meg. Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke szerint a két épület megsemmisülése nem csak anyagi veszteséget jelent.

„Az imaház a cigány közösség életében nagyon fontos helyszín, mert az ő felzárkóztatásuk, magyar közösségbe integrálásuk a hitéleten keresztül valósul meg. Az óvoda az a helyszín, ahol azok a gyerekek, akik olyan családokból érkeznek, ahol nem tudnak írni-olvasni a szülők, megkapják azt az alapot, amivel iskolások lehetnek” – mondta.

A leégett épületek újjáépítését – ami várhatóan több mint 15 millió forintba fog kerülni – minél hamarabb meg kell kezdeni. Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai rögtön a helyszínre indultak az első segélyszállítmánnyal: ruhaneműt, élelmiszert, kisebb bútorokat vittek körülbelül félmillió forint értékben. A segítség kora délután meg is érkezett.

A felújítási munkálatokat a 1358-as vonal tárcsázásával vagy a Református Szeretetszolgálat honlapján keresztül online adományozással lehet támogatni.