Olaszország változtatott korábbi rossz migrációs politikáján

 

Az új olasz kormány nemcsak beszél, hanem meg is állítja a migrációt. Németország eközben csak szóban próbál megoldást találni a válságra, de a tömeges bevándorlásnak megálljt parancsoló hatékony válasz még mindig várat magára.

Németországban az a politikai vezetés, amely előidézte ezt az őrületet, amely Európát érte az elmúlt három évben, próbál szavakban megoldást találni, szemben Olaszországgal ahol az új kormány tettekkel változtatott korábbi rossz politikáján – mondta Földi László.


Egyensúlyt kell teremteni a segítőkészség és az ország teljesítőképessége között, nem tudunk korlátlanul befogadni embereket – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter a napokban.

A biztonságpolitikai szakértő szerint Németországban ezt már nem lehet megtenni. Az egyensúly az lenne, ha nem kényszerülnének elhagyni az embereknek hazájukat, de erről sehol nincs szó, Afganisztánban, Irakban és Szíriában folynak a harcok.

Európa rossz politikát követett Németország irányításával 2015 óta és ezt próbálják foltozni, de ez nem fog menni. Csak akkor változhatna a helyzet, ha a berlini ez a kormány lemondana – hangoztatta.A beszédnek elfogyott az ereje, cselekedni kellene, mert minden egyes nappal katasztrófa közelít Európa felé.

Horst Seehofer belügyminiszter mestertervében szerepelnek azok a tranzitközpontok, melyek a későbbi koalíciós megállapodásban nem. A tervek szerint ezekből a létesítményekből küldik majd vissza az Európai Unió más tagállamaiba azokat a menedékkérőket, akik már máshol is adtak be kérelmet – hangzott el.

Földi László szerint teljes képtelenség az a javaslat, hogy a rendőrségnek, hogy 48 óra lesz arra, hogy eldöntsék a bevándorlókról, aki okmányok nélkül érkezett, hogy biztonsági kockázatot jelent-e. Az Egyesült Államokban erre a hivatalos szerveknek 18 hónapjuk van. A Közép és Észak-Afrikából érkező bevándorlókról nem kapnak a hatóságok autentikus információkat.

Nem beszélnek, cselekednek

Olaszországban azért történt változás a migrációs politikában, mert változott a politikai garnitúra. Az emberek azt mondták, hogy nincs bevándorlás ebben a formában – mondta, majd hozzátette: ugyanaz történik, mint Magyarországon, hogy nem beszélnek a problémáról, hanem cselekszenek. Európát meglepte az olasz lépés – mondta.

A bevándorlók a német törvények nagy részét figyelmen kívül hagyják és ebben a hatóságok partnerek, mert a politikai erre kényszeríteni őket – fogalmazott Földi László. Még ha sikerülne is megegyezni az európai politikai vezetőknek egy megoldásban, addig krízisek tömegét kell majd megélni, országokon belül vagy tagállamok között amely válsághelyzeteteket teremt.