Mit jelent egy kézfogás Kim Dzsongunnak?

 

Donald Trump amerikai elnök hétfőn Twitter-bejegyzésben hangsúlyozta: „reméli”, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „tiszteletben tartja a szingapúri kézfogást” – az elnök először reagált a phenjani fejleményekre azóta, hogy szombaton Észak-Korea erőteljes szavakkal bírálta az Egyesült Államokat és az amerikai diplomáciát „gengsztermódszerekkel” illette.

„Bízom benne, hogy Kim Dzsong Un tiszteletben tartja az aláírt szerződésünket, és ami még fontosabb, a kézfogásunkat” – írta mikroblog-bejegyzésében Trump, utalva a június 12-én, Szingapúrban megtartott csúcstalálkozójára az észak-koreai vezetővel. „Megegyeztünk Észak-Korea atomfegyver-mentesítésében” – folytatta az elnök, aki egyúttal Kínát okolta Mike Pompeo külügyminiszter múlt heti phenjani tárgyalásainak sikertelenségéért. Úgy vélte, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatt „Kína talán negatív értelmű nyomást gyakorol” Phenjanra. Bár hozzátette: „remélem, hogy nem így van”.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (b) és Donald Trump amerikai elnök kezet fog, miután közös dokumentumot írtak alá a szingapúri Sentosa szigeten fekvő Capella Hotelben rendezett csúcstalálkozójuk végén 2018. június 12-én (MTI/AP Pool/Susan Walsh)

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök kezet fog, miután közös dokumentumot írtak alá a szingapúri Sentosa szigeten fekvő Capella Hotelben rendezett csúcstalálkozójuk végén 2018. június 12-én (MTI/AP Pool/Susan Walsh)

Az amerikai kormányzat által sikeresnek mondott szingapúri csúcstalálkozón Donald Trump és Kim Dzsong Un megállapodást írt alá, de nem Észak-Korea, hanem általában a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről. Ezt a megfogalmazást elemzők már akkor is túlságosan általánosnak, ezért lehetséges további vitákat gerjesztőnek ítélték. Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója a múlt héten a részletek megtárgyalása végett Phenjanba utazott, s bár az első amerikai közlemények elégedettséget jeleztek, a tárgyalások végül is nem voltak sikeresek.

Pompeónak – a tervek ellenére – nem sikerült találkoznia Kim Dzsong Unnal, és Észak-Korea a tárgyalásokról szombaton kiadott közleményében „nagyon sajnálatosnak” minősítette az Egyesült Államok magatartását és tárgyalási pozícióját. Az észak-koreai külügyminisztérium álláspontja szerint az Egyesült Államok „megsértette” a szingapúri csúcstalálkozón született megállapodás szellemiségét, „különösen azzal, hogy egyoldalú követeléseket” fogalmazott meg. Amerikai sajtójelentések nevük elhallgatását kérő amerikai diplomatákra hivatkozva arról írnak, hogy az észak-koreai állásfoglalás csupán az ország tárgyalási taktikájának része.