Katalán börtönökbe helyeznek át az előzetesben lévő függetlenségi politikusokat

 

Katalán börtönökbe helyeznek át hat, előzetes letartóztatásban lévő függetlenségi politikust a következő napokban a spanyol főváros környéki büntetés-végrehajtási intézményekből - közölte hétfőn a spanyol belügyminisztérium.

A spanyol sajtó információi szerint az intézkedés érinti a nyolc hónapja fogva tartott Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettest, Raül Romeva és Dolors Bassa volt katalán kormánytagokat és Carme Forcadellt, a katalán parlament egykori elnökét. Utóbbi három politikus több mint három hónapja került előzetes letartóztatásba.

Március végén emeltek vádat több ember ellen a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Rajtuk kívül áthelyezik Katalóniába Jordi Sanchez és Jordi Cuixart civil szervezeti vezetőket, akiknek a fogva tartását nyolc és fél hónapja rendelte el a bíróság. Ellenük egy, a népszavazást megelőző, általuk szervezett tüntetés miatt emeltek vádat.

A függetlenségpárti vezetők már több alkalommal is kérvényezték áthelyezésüket katalóniai, családjukhoz közelebbi fegyintézetekbe.

Isabel Celaá spanyol kormányszóvivő a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy ez a lehetőség már nyitott számukra, ugyanis a velük szemben indult bírósági eljárás új szakaszba ért.

A későbbiekben várható még három volt katalán kormánytag, Joaquim Forn, Jordi Turull és Josep Rull áthelyezésének engedélyezése is.

A döntés egy héttel előzte meg Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és Quim Torra katalán elnök találkozóját.

A madridi és barcelonai vezetés kétoldalú megbeszélésére évek óta nem volt példa.

Az egy hónapja hivatalban lévő szocialista kormányfő tervei szerint Spanyolország mind a 17 autonóm közösségének elnökével találkozik – egyenként – a következő hetekben, hónapokban.