Továbbra is megosztott az unió a bevándorlás kérdésében

 

Migrációs minicsúcsot tartanak vasárnap Brüsszelben, a találkozót az Európai Bizottság hívta össze. A V4-ek már csütörtökön jelezték, hogy nem vesznek részt a tanácskozáson. A minicsúcsot öt nappal az uniós csúcs előtt rendezik. A napirendről nem sokat tudni és az is kétséges, hogy komolyabb eredménnyel zárulhat a találkozó. Az álláspontok ugyanis az elmúlt hetekben sem közeledtek, vagyis az unió továbbra is megosztott a bevándorlás kérdésében.

Továbbra sem csökken a migrációs nyomás a Földközi-tengeren, azonban a bevándorlók – az olasz szigorítás miatt – új útvonalon közelítik meg Európát. Egyetlen nap leforgása alatt csaknem 800 migránst mentettek ki a tengerből a spanyol hatóságok.

A hét közepén több mint kétszáz migránst mentett ki, szintén a Földközi-tengerből, a Mission Lifeline nevű civil szervezet hajója. Az olasz hatóságok azonban megtagadták, hogy kikössenek Olaszországban.

Az olasz belügyminiszter véget akar vetni az embercsempészek üzletének

Matteo Salvini kijelentette: a civil mentőhajók elfelejthetik, hogy migránsokkal a fedélzetükön kiköthetnek Olaszország kikötőiben. Az olasz belügyminiszter úgy fogalmazott: véget akarok vetni az embercsempészek és maffiózók üzletének. Salvini egy videóüzenetet is közzétett, amelyben elmondta, hogy a mentőhajó holland fennhatóság alá tartozik, holland és német legénységgel.

Óriási eredmény, hogy Olaszország végre a sarkára állt – erről Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

„Salvini belügyminiszter véget vetett annak, hogy Olaszországba szállítsák azokat a bevándorlókat, akiket a tengerből kimentettek. Ez egyébként üzenet azoknak is, akik Afrikában, Ázsiában éppen útra szeretnének indulni, hogy nem jöhetnek, mert Európában annak a politikának vége, amely a gazdasági bevándorlókat tárt karokkal várta” – mondta.

Bulgária az EU külső határainak a lezárását javasolja

Mindeközben – néhány nappal az uniós csúcstalálkozó előtt – továbbra sincs egyetértés a migráció fő kérdéseiben a tagállamok között. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy az Európai Bizottság elnöke egy migrációs minicsúcsot is összehívott vasárnapra.

Bulgária azt fogja javasolni a vasárnapi brüsszeli uniós minicsúcson, hogy zárják le az Európai Unió külső határait. Sajtóhírek szerint erről telefonon tájékoztatta Bojko Boriszov Orbán Viktor magyar kormányfőt.

Azt írják: a bolgár miniszterelnök síkraszállt az EU külső határainak haladéktalan lezárása és a belső uniós határokon alkalmazandó szigorú ellenőrzések mellett. Boriszov elképzelése szerint azokat a migránsokat, akik illegálisan érkeztek az unióba, és nem jogosultak menekültstátuszra, gyorsan vissza kell küldeni a hazájukba, vagy az első biztonságos országba, amelyen keresztül az EU területére érkeztek.

Meg kell akadályozni, hogy a menekülthajók Európába jöjjenek 

Fontosnak tartja a külső határok biztosítását az osztrák kancellár is. Sebastian Kurz egy lapinterjúban azt mondta: meg kell akadályoznunk, hogy a menekülthajók egyáltalán Európába jöjjenek, azokat a migránsokat pedig, akiknek sikerült bejutniuk, Európán kívül központokban kell elhelyeznünk.

A kancellár emellett felszólította az uniót, hogy tekintettel a menekültkérdésben kialakult vitára teljes mértékben mondjon le a menekültek tagállamok közötti elosztását célzó törekvéseiről.

A migrációs vita Németországban már belpolitikai válsághoz vezetett. Miközben Angela Merkel német kancellár továbbra is azt mondja, hogy Németországnak nyitottnak kell maradnia, addig Horst Seehofer belügyminiszter szerint a német határon el kellene utasítani azokat a menedékkérőket, akiket korábban egy másik EU-tagországban regisztráltak.

A CSU vezetősége a hónap végéig adott határidőt – a javaslatukkal egyet nem értő – Angela Merkelnek, hogy az általa előnyben részesített úgynevezett európai megoldást megtalálja.

Diplomáciai háborúban indul Olaszország a migrációs minicsúcsra

Az új olasz kormány Franciaországgal, Németországgal és már Spanyolországgal is „precedens nélküli diplomáciai háborúban” áll, Giuseppe Conte olasz miniszterelnök mégis kompromisszumos javaslattal készül a brüsszeli migrációs minicsúcsra – elemezte az EU-találkozó esélyeit az olasz sajtó vasárnap.

Róma hajlandó lenne engedni a másodlagos mobilitás kérdésében, vagyis nem zárkózik el teljesen attól, hogy visszafogadja azokat a migránsokat, akik Olaszországban léptek az unió területére, majd innen más tagállamba mentek tovább, ahol nem kaptak menedéket.

Ezért cserébe viszont az olasz kormány a dublini rendszer módosítását szorgalmazza azzal a javaslattal, hogy az Olaszországba érkező migránsokat azonnal osszák szét a tagállamok között, hogy a menekültek és a gazdasági bevándorlók azonosítása és utóbbiak esetleges kiutasítása ne egyedül Olaszországot terhelje.

Eredménytelennek ígérkezik az uniós minicsúcs a szakértő szerint

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint eredménytelennek ígérkezik az illegális bevándorlással foglalkozó vasárnap délutáni uniós minicsúcs.

A szakértő az M1 aktuális csatornán azzal indokolta véleményét, hogy – mint mondta – a csúcson részt vevő országok álláspontja eltér a kérdésben, és elmaradt a döntéshozatal előkészítése.