Nem tudni, hogy milyen fegyvereket telepítene Trump a világűrbe

 

Donald Trump amerikai elnök űrhaderő létrehozását rendelte el a védelmi minisztériumnak. Nem elég a jelenlét, amerikai dominancia kell a világűrben is – mondta az elnök.

Nem most állt elő ezzel először az amerikai elnök, az ötletet már többször is megpendítette, mióta beiktatták az elnöki tisztségébe. Donald Trump hétfőn a Fehér Házban az Országos Űrkutatási Tanács ülésén írta alá azt az elnöki rendeletet, amellyel utasította a védelmi minisztériumot arra, hogy dolgozza ki, milyen lehetőségei vannak az űrbe telepítendő fegyverzetek felállításának.

A csillagháborús terv térdre kényszerítette a Szovjetuniót

Azt, hogy milyen fegyverzetekre gondolt az elnök, nem fejtette ki. Lehetséges, hogy a későbbiekben erre nyilvánosan nem is kíván visszatérni. Trump azt mondta: „van egy légierőnk, és majd lesz egy űrhaderőnk is.”

Így azt sem tudni, hogy milyen fegyvereket kíván telepíteni az amerikai kormány a világűrbe. Nem lehet tudni, hogy a rendelet hasonlít-e az 1983-as, úgynevezett csillagháborús tervhez, amelyet az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan terjesztett elő, és amely földi, valamint űrben telepített fegyvereket irányzott elő a stratégiai atomfegyverekkel felszerelt, ballisztikus rakéták kivédésre.

Az elemzők emlékeztetnek arra, hogy a csillagháborús tervvel Ronald Reagan elnöknek sikerült térdre kényszerítenie az akkori Szovjetuniót. A mostani tervről azonban azt sem tudni, ki ellen irányulna, valamint nem tudni, milyen ellenségkép kell ahhoz, hogy a fegyvereket az űrbe telepítsék.

Az 1990-ben készült archív képen a Ronald Reagan amerikai elnök kormányzása idején kifejlesztett rakétaelhárító rendszer egyik modelljéről készült rajz, ahol két neutron lézerrel semmisítenek meg egy nukleáris töltetű robbanófejet a világűrben.  MTI Fotó

Az 1990-ben készült archív képen a Ronald Reagan amerikai elnök kormányzása idején kifejlesztett rakétaelhárító rendszer egyik modelljéről készült rajz látható, amelyen két neutron lézerrel semmisítenek meg egy nukleáris töltetű robbanófejet a világűrben
(MTI-fotó)

Kongresszusi hozzájárulás szükséges

Az elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy ilyen jellegű haderőnem létrehozásához kongresszusi hozzájárulás szükséges. Ráadásul az Egyesült Államok aláírta azt az 1967-ben született nemzetközi űrmegállapodást, amely szabályozza a világűr kihasználását, és egyértelműen megtiltja tömegpusztító fegyverek világűrbe telepítését.

Az elnök nem először beszélt arról, hogy a jelenlegi amerikai kormányzatnak milyen nagyívű tervei vannak a világűrt illetően. Szóba hozta már, hogy esetleg Mars-expedíciót indít majd az Egyesült Államok, valamint újabb holdra szállást készítenek elő, amelyről tavaly decemberben írt alá elnöki rendeletet Trump.

A NASA egyik szóvivője pedig azt közölte hétfőn: már készítik elő az újabb holdra szállási kísérletet magáncégekkel összefogva. Így várhatóan a Mars-expedícióba is bevonják majd a magánszektort. Úgy tűnik, hogy az amerikai kormány a világűr felhasználására törekszik, ami már évek óta napirenden van a kongresszusban – közölte az M1 washingtoni tudósítója.


Amerikai dominanciára van szükség a világűrben

Donald Trump az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán elnöki utasítást írt alá, amelyben elrendelte: a védelmi minisztérium azonnali hatállyal indítson el egy világűrbe telepítendő haderő felállításához szükséges folyamatot.

„Nem elég a puszta amerikai jelenlét a világűrben, amerikai dominanciára van szükség” – fogalmazott a tanácskozás megkezdése előtt az elnök. „Lesz egy légierőnk és lesz egy űrhaderőnk” – mondta, és hozzátette, hogy két, egymástól független, de egyenrangú haderőnemről van szó.