Továbbra sem tudni, ki alakíthat kormányt Szlovéniában

 

Két héttel a parlamenti választások után még mindig nem lehet tudni, hogy ki alakíthat kormányt Szlovéniában, ettől függetlenül az államfő június 22-re összehívta a parlament alakuló ülését: a június 3-i választások eredménye minden „játékost” összetett feladat elé állított, és hiába nyerte meg a választást Janez Jansa volt miniszterelnök pártja, az eddig ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS), feltehetően nem tud majd kormányt alakítani – írta az A Lehetséges művészete című cikk szerzője a Reporter című ljubljanai hetilapban, hétfőn.

A jobbközép kormány megalakítása azért nem valószínű – írta a Reporter –, mert az SDS és a szintén jobbközép Új Szlovénia (NSi) közösen mindössze 32 mandátumot szerzett a 90 tagú törvényhozásban. A Szlovén Nemzeti Párt (SNS) ugyan 4 mandátummal Jansáék mellé állhatna, de ez egyrészt nem valószínű, másrészt ez is kevés lenne a parlamenti többség megszerzéséhez, ahhoz ugyanis 46 képviselő támogatására van szükség. A törvények szerint az államfőnek először azt a pártot kell kormányalakításra kérnie, amely a legtöbb szavazatot szerezte meg, vagyis az SDS-t. Ha Janez Jansa visszautasítaná ezt a lehetőséget, vagy nem sikerülne kormányt alakítania, akkor Marjan Sarec nemrég alapított balközép pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) próbálhatná meg meggyőzni a pártokat, hogy álljanak mellé.

Janez Jansa volt miniszterelnök, az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke sajtóértekezletet tart a szlovén előrehozott parlamenti választások estéjén Ljubljanában 2018. június 3-án (MTI/EPA/Antonio Bat)

Janez Jansa volt miniszterelnök, az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke sajtóértekezletet tart a szlovén előrehozott parlamenti választások estéjén Ljubljanában 2018. június 3-án (MTI/EPA/Antonio Bat)

Egy baloldali kormány létrehozását valószínűbbnek tartja a hetilap, ott viszont az a kérdés, hogy hány párt lenne képes összefogni, és hogy a kormánypártok közé kerülne-e a szélsőbaloldali Baloldal (Levica). Amennyiben mind a hat baloldali párt összefog, 52 képviselőt tudhatnak majd magukénak, amennyiben azonban a radikális Baloldalt kihagyják, már csak 43 képviselőjük lenne, így maguk mellé kellene állítani a kereszténydemokrata NSi-t, aminek a lehetőségétől egyik fél sem zárkózott el eddig.

Egyetlen balközép kormány „sem húzná sokáig”?

A balközép opciók egyike sem venné be azonban az SDS-t erőteljes migránsellenes politikája miatt. Janez Jansa korábban arról beszélt, ha az SDS kormánypárt lesz, akkor ő lesz a miniszterelnök. A Reporter szerint jelenleg egyetlen lehetséges forgatókönyv van arra, hogy Janez Jansa ismét miniszterelnök lehessen, mégpedig az, ha a Szlovén Demokrata Párt maga mellé tudja állítani az Új Szlovéniát, Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártját (SAB) és a Modern Közép Pártját (SMC). Viszont így is csak nagyon gyenge lábakon álló többséget szerezhetne, a 90 tagú törvényhozásban 47 mandátuma lenne.

A Reporter szerint a belső ellentétek miatt egyetlen balközép kormány „sem húzná sokáig”, és Janez Jansa is arra számít, hogy ezt azok a pártok is tudják, amelyek korábban kijelentették, hogy nem lépnének koalícióra az SDS-szel, így most kivárásra játszik. Amennyiben egyik oldal sem képes kompromisszumot kötni, előrehozott választást kell tartani az országban, annak végkifejlete azonban a szlovén hetilap szerint ugyanaz lenne, mint a június 3-i voksolásé.