Jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztást

 

Iván Duque jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztás vasárnapi, második fordulóját, és győzelmi beszédében azonnal megerősítette kampányígéretét, miszerint felülvizsgálja a marxista lázadókkal két éve kötött békemegállapodást – a szavazóhelyiségek 99,9 százalékának eredményei alapján Duque a leadott voksok 54 százalékát szerezte meg, míg baloldali riválisa, Gustavo Petro, aki a kolumbiai gazdasági modell teljes átalakításának ígéretével kampányolt, 41,8 százaléknyi szavazatot kapott.

Kolumbiában most tartottak először választásokat azóta, hogy 2016 novemberében a kormány békét kötött a legnagyobb lázadószervezettel, a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FARC), pontot téve az öt évtizeden át tartó, 220 ezernél több halálos áldozatot követelő véres konfliktusra. Az alig 41 éves Iván Duque – aki a keményvonalas volt államfő, Álvaro Uribe kiválasztottja – a kampány során a társasági adó csökkentését, az olaj- és bányaipari beruházások támogatását ígérte.

Iván Duque jobboldali elnökjelölt gyerekeivel, miután leadta szavazatát a kolumbiai államfőválasztás második fordulójában Bogotában 2018. június 17-én – a politikus kapta a legtöbb voksot a május 27-i első fordulóban (MTI/EPA/Mauricio Duenas Castaneda)

Iván Duque jobboldali elnökjelölt gyerekeivel, miután leadta szavazatát a kolumbiai államfőválasztás második fordulójában Bogotában 2018. június 17-én – a politikus kapta a legtöbb voksot a május 27-i első fordulóban (MTI/EPA/Mauricio Duenas Castaneda)

Fogadkozott továbbá, hogy úgy módosítja a FARC-szal kötött békemegállapodást, hogy a súlyos bűntényeket elkövető egykori gerillák szigorú büntetést kapjanak, de hozzátette, hogy nem fogja „darabokra tépni”, ahogy azt egyes szövetségesei szorgalmazzák. „A béke, amelyről mindannyian álmodunk, korrekcióra szorul” – mondta vasárnap este több száz ünneplő híve előtt. „Arra van szükség, hogy a folyamat valódi középpontjában az áldozatok álljanak, akiknek igazságot és kárpótlást kell szolgáltatni, és meg kell akadályozni, hogy a történtek megismétlődjenek” – hangsúlyozta.

Történelmi jelentőséggel bíró eredmény

Az egykori gerillák pártja, a parlamentbe változatlan névvel beülő FARC képviselői azonnal „józanságra” intették a megválasztott elnököt. Bár Duque vetélytársa, a harcias populistának mondott, és gyakran Hugo Chávez néhai venezuelai elnökhöz hasonlított Gustavo Petro a 32 kolumbiai tartományból csak kilencben, köztük a fővárosban, Bogotában szerzett többséget, az a tény, hogy baloldali jelöltként bejutott a második fordulóba, és ott 8 millió szavazatot gyűjtött be a győztes 10,3 millió szavazatával szemben, történelmi jelentőséggel bír Kolumbiában, amelyet hagyományosan konzervatív politikusok irányítanak.

Gustavo Petro, baloldali elnökjelölt (MTI/EPA/Leonardo Munoz)

Gustavo Petro, kolumbiai baloldali elnökjelölt (MTI/EPA/Leonardo Munoz)

Az 58 esztendős Gustavo Petro előzetesen arra szólította fel híveit, hogy vonuljanak az utcákra, ha azt jelezné, hogy széles körben manipulálták a szavazást, vasárnap este azonban úgy tűnt, hogy elfogadja a második választási forduló eredményét. „Milyen vereség? Nyolcmillió szabad kolumbiai kiállt mellettünk. Nincs itt semmiféle vereség. Egyelőre nem mi alakítunk kormányt…” – írta Petro a Twitteren. A győztes Duque-ra, aki az elmúlt évszázad legfiatalabb kolumbiai elnökeként lép majd hivatalba augusztusban, jelentős kihívások várnak – írta a Reuters.

Kolumbia gazdasága változatlanul gyengén teljesít, kábítószer-kereskedő bandák nyomultak be azokba a térségekbe, amelyeket korábban a FARC fegyveresei ellenőriztek, és az elmúlt évben több mint félmillió venezuelai érkezett az országba, hogy élelemhez és munkához jusson.