Kurz Izraelben: Izrael sajátos biztonsági igényeinek elismertetése a cél

 

Sebastian Kurz osztrák kancellár Jeruzsálemben biztosította Benjámin Netanjahu miniszterelnököt arról, hogy célja az antiszemitizmus elleni harc, illetve Izrael különleges biztonsági igényeinek elismertetése.

Kurz és Netanjahu a médiának adott közös nyilatkozatában hétfőn együtt méltatta Izrael és Ausztria kiváló kapcsolatait.

„Értjük, hogy az Önök szomszédai mások, mint a mieink, nem Lichtenstein és nem Svájc” – hangsúlyozta a kancellár Netanjahunak hétfőn, decemberi megválasztása óta első izraeli látogatásán.

Kurz Európában Izrael barátjának számít, amit azzal is alátámasztott, hogy vasárnap – európai vezetőtől szokatlanul – ellátogatott a Jeruzsálem keleti felében, 1967-ben Jordániától elfoglalt területen, az óvárosban található Siratófalhoz.

Korábban amerikai vezetők – köztük Donald Trump amerikai elnök – szintén elmentek a Siratófalhoz, de az európai vezetők hivatalos útjaikon eddig tartózkodtak ennek a szent helynek a felkeresésétől, mert a kontinens országai a nemzetközi jog alapján megkérdőjelezik Izrael fennhatóságát Kelet-Jeruzsálemben.

Keddi találkozójuk után Netanjahu reményét fejezte ki, hogy más európai vezetők is Kurz nyomdokain haladnak majd. Az izraeli miniszterelnök emellett üdvözölte az osztrák kancellár történelmi felelősségvállalását Ausztriának a holokausztban betöltött szerepében.

„Ön az antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciát bizonyítja a Bécsben felépülő emlékhely kialakításával, amelyben a Holokausztban elhunyt osztrák zsidók neveit örökítik meg. Ön szponzorálja a Mauthausenbe tett ifjúsági látogatásokat, valamint az oktatási és megemlékezési projekteket, s 4 millió eurót adományozott a Jad Vasem örökségközpontjának finanszírozására. Nagyon köszönjük ezeket a lépéseket” – hangsúlyozta Netanjahu.

Kurz látogatásának egyik célja koalíciós partnere, a radikálisan jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tagjai, s köztük Heinz-Christian Strache alkancellár elleni bojkott beszüntetése, legalábbis a Makor Rison című izraeli újság honlapja szerint.

Sebastian Kurz korábban már háromszor is járt Izraelben, kétszer Ausztria külügyminisztereként. Háromnapos látogatásának első napján, vasárnap megtekintette a Jad Vasem holokauszt múzeumot, majd sétát tett az óvárosban a keresztény és zsidó nevezetességeknél.

Az eddigi európai gyakorlattól eltérően Kurz nem utazik el Rámalláhba a Palesztin Hatóság területére, és nem tárgyal látogatása során a palesztinok képviselőivel.