Annyi a migráns, hogy befejezik az ételosztást a boszniai Bihácson

 

Befejezik a melegétel-osztást a boszniai Bihácson a Vöröskereszt munkatársai. A városban annyi bevándorló torlódott fel, hogy a segélyszervezet már nem tudja ellátni őket. A bevándorlók hétfőn kaptak utoljára meleg ebédet. A környéken élők aggódnak, hogy emiatt csak tovább romlik az egyébként is rossz közbiztonsági és közegészségügyi helyzet.

Több száz adag meleg ételt osztottak ki a Vöröskereszt munkatársai Bihácson, ahol kígyózó sorokban álltak a migránsok egy romos épületnél. Vacsorára legtöbbször élelmiszercsomagot is kaptak, egészen mostanáig. A városba érkező bevándorlók száma rohamosan nő. Péntekről szombatra például százzal több ember állt sorba élelemért, mint amennyire számítottak, így a szervezet vezetése úgy döntött: nem folytatják tovább, befejezik az ételosztást. Ezt Facebook-oldalukon is bejelentették.

Selam Midzic, a bihácsi Vöröskereszt titkára elmondta: az államtól semmilyen támogatást nem kapnak. Eddig a lakosság segítségével oldották meg, azonban folyamatosan nő a nyomás, és nem szeretnék kihasználni a helyieket, ezért döntöttek úgy, hogy nem folytatják a migránsok ellátását – fogalmazott a szervezet munkatársa. Hozzátette: az önkéntesek egészségét sem szeretnék tovább kockáztatni, hiszen a környéken napról-napra romlik az egészségügyi helyzet is. Ez a környéken élőket is aggasztja.

A környéken mintegy 1600 migráns torlódott fel, akik saját törvényeik szerint élnek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokan attól tartanak, hogy az illegális bevándorlók nem fogják szó nélkül hagyni, hogy keddtől már nem kapnak ellátást.

A helyzet Mostar környékén is hasonló. Ott az állam segítségér kéri a Vöröskereszt, egyelőre azonban még zajlik az ételosztás, de kérdéses, hogy meddig.

Tovább romolhat a helyzet

A következő hetekben tovább romolhat a helyzet – erről beszélt a Nemzetközi Migrációs Szervezet boszniai vezetője, aki elmondta: nyár végére hetente akár négyszáz bevándorló is érkezhet Bosznia-Hercegovinába. Nemcsak az ellátásuk, de az elhelyezésük is komoly nehézségeket okoz az országnak, ahol jelenleg is rögtönzött táborokban élnek a bevándorlók.

A boszniai védelmi miniszter szerint az is aggasztó, hogy egyre többen érkeznek olyan országokból, ahol nincs háború, tehát gazdasági bevándorlók. Dragan Mektic úgy fogalmazott: ez összefüggésben van azzal, hogy Szerbia nemrég vízummentességet adott az irániaknak. Így nekik vissza kellene fogadniuk ezeket a migránsokat.

Bihács, 2018. május 18. A 2018. május 18-án közreadott képen migránsok melegszenek a tűznél a szállásukként szolgáló lepusztult épületben, az északnyugat-boszniai Bihács városnál május 12-én. Nyugat-Európába tartó bevándorlók egy csoportja a délszláv háború óta használaton kívül levő egykori diákszállóban talált átmeneti menedéket. (MTI/AP/Amel Emric)

A 2018. május 18-án közreadott képen migránsok melegszenek a tűznél a szállásukként szolgáló lepusztult épületben, az északnyugat-boszniai Bihács városnál május 12-én (MTI/AP/Amel Emric)

Egyelőre nincs megoldás

Boszniában napról-napra nő a bevándorlók száma, és egyelőre nincs megoldás a problémára. Horvátország is aggodalommal figyeli a kialakult helyzetet, hiszen már oda is elért az új útvonalon érkező migrációs nyomás.

Davor Bozinovic horvát belügyminiszter azt mondta: az ország nem lesz gyűjtőközpont, és ezért készek lépéseket tenni. „Ha a migrációs útvonalon Horvátországtól nyugatra fekvő országok lezárják határaikat, két lehetőségünk van. Zágráb vagy elejét veszi az illegális migrációnak, vagy hot-spottá válik. Elmondhatom, hogy az utóbbi nem fog bekövetkezni” – fogalmazott a horvát miniszer.

Horvátországban idén az első negyedév adatai alapján hetven százalékkal több belépési kísérletet regisztráltak a hatóságok, mint egy évvel ezelőtt. Valamennyi elfogott migránst visszaküldtek Boszniába, akik közül a legtöbben a határ mentén várakoznak az újabb lehetőségre.