Dél-koreai újságírók nélkül zár be a phungeri nukleáris gyakorlótér

 

Elutasította kedden Észak-Korea, hogy dél-koreai újságírók részt vegyenek a phungeri atomlétesítmény május 23-25-re tervezett, ünnepélyes keretek között történő leszerelésén – közölte a dél-koreai országegyesítési minisztérium.

Bár az észak-koreai rezsim hivatalosan meghívta Dél-Koreával együtt Oroszország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Kína médiumait, elutasította (helyi idő szerint) kedden a dél-koreai újságírók nevét tartalmazó listát – számolt be az esetről a tárca, amely sajnálkozását fejezte ki Phenjan e döntését illetően.

Az országegyesítési minisztérium egyúttal jelezte, hogy az eset ellenére Szöul folytatja együttműködését Phenjannal az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti kapcsolatok javításáért.

Az AP amerikai hírügynökség szerint a dél-koreai újságírókat azért zárták ki, mert Phenjan megszakította a magas szintű kapcsolatokat Szöullal, tiltakozásul a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat ellen. Az észak-koreai média kedden ismét hangot adott ennek, kijelentve: a „kardcsörtetés” és a párbeszéd nem megy együtt.

Az amerikai hírügynökség ezenkívül beszámolt arról, hogy kedden megérkezett Észak-Koreába külföldi újságírók egy kis csoportja, amely a nukleáris tesztközpont leszerelését fogja nyomon követni. A csoport az Egyesült Királyság, Oroszország, Kína és az Egyesült Államok médiamunkatársaiból, köztük az AP egyik televíziós stábjából áll.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Mun Dzse In dél-koreai elnökkel április 27-én, Panmindzsonban tartott Korea-közi csúcstalálkozón tett ígéretet arra, hogy végleg bezárják a phungeri nukleáris gyakorlóteret – közölte akkor Jun Jung Csan dél-koreai elnöki szóvivő.