Seehofer szerint szigorítani kell Németország bevándorláspolitikáját

 

A német belügyminiszter is „megkongatta a vészharangot”. Arra figyelmeztetett a berlini parlamentben, hogy megint egyre több bevándorló érkezik Törökország és Görögország felől, ezért Seehofer szerint szigorítani kell az ország bevándorláspolitikáját. A boszniai kormány azt tervezi, hogy a katonaságot is kivezényli a határra, olyan sokan érkeznek illegálisan Albánia felől – hangzott el az M1 Híradójában.

Zsúfolásig van migránsokkal az egyik szarajevói park Boszniában. Az illegális bevándorlók hetekkel ezelőtt vertek itt sátrat. A boszniai belügyminisztérium adatai szerint idén már körülbelül négyezer migráns érkezett a nyugat-balkáni országba, ötször annyi, mint tavaly egész évben. Sajtóhírek szerint a boszniai kormány ki akarja rendelni a katonaságot, és le akarja záratni a határokat a megnövekedett migrációs nyomás miatt.

A horvát határhoz közeli Bihac településen tartózkodik jelenleg a legtöbb illegális bevándorló, és a legtöbben Nyugat-Európába mennének.


Új útvonal van kialakulóban

Az úgynevezett nyugat-balkáni útvonal két évvel ezelőtti lezárása után nem sokan próbálkoztak Macedónián és Szerbián át Magyarországra vagy Horvátországba jutni. Most viszont új útvonal van kialakulóban, amely Görögországból indul, és Albánián, Montenegrón, Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon, valamint Szlovénián keresztül vezet Nyugat-Európába. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más útvonalakon nem próbálkoznának.

Migránsok hajója a Földközi-tengeren. MTI/EPA Fotó

Migránsok hajója a Földközi-tengeren (MTI/EPA-fotó)

Lengyel kamionban bújtak meg migránsok

A román–bolgár határon csütörtökön egy Görögországból érkező görögdinnye-szállítmányban találtak négy afgán férfit a határőrök. Egy lengyel kamion rakományát vizsgálták át, amikor az illegális bevándorlókra bukkantak. A sofőr azt állította, nem tudott a potyautasokról, akik így próbáltak Lengyelországba jutni Románián és Magyarországon keresztül.

Jelentős a migrációs nyomás növekedése a balkáni útvonalon

Bakondi György arról beszélt az M1-en, hogy jelentős a migrációs nyomás növekedése a balkáni útvonalon. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta, hogy az Európai Unió tagállamaiban jelentős változás történt a migráció megítélésében, és egyre többen mondják, hogy a külső határokat meg kell védeni. Hozzátette, hogy belső megoldásokról, kiutasításokról és integrációról mindaddig nem lehet beszélni, amíg a beáramlás korlátlanul, ellenőrzés nélkül zajlik Európa külső határain.

Végre kell hajtani a német menekültügyi rendszer reformját

A német szövetségi belügyminiszter a Bundestagban arról beszélt, hogy késedelem nélkül végre kell hajtani a német menekültügyi rendszer reformját, mert ismét emelkedik a menekültek száma Görögország, Bulgária és Törökország térségében. 

Horst Seehofer belügyminiszter sürgette, hogy mihamarabb állítsák fel azokat a befogadó központokat, amelyekben eldöntenék, kinek van joga továbbutazni a német településekre.

A német migrációs politika is közeledett a magyar állásponthoz

A Bundestag alelnöke, Hans-Peter Friedrich pedig arról beszélt a berlini magyar nagykövetségen, hogy már a német migrációs politika is közeledett a magyar állásponthoz. A keresztényszocialista politikus hozzátette, ma már azok közül is sokan a realitások talajáról kiindulva közelítik meg a bevándorláspolitika kérdéseit, akik 2015-ben még örömmel fogadták a migránsokat.