Dánia kivonja a dzsihadisták ellen Irakban harcoló különleges egységeit

 

Dánia kivonja különleges egységének az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen a nemzetközi koalíció keretében Irakban harcoló tagjait, miután a dzsihadisták által korábban uralt iraki területek legtöbbje visszakerült a helyi erők ellenőrzése alá - jelentette be csütörtökön a dán külügyminisztérium.

Az iraki fegyveres erők mostanra már önállóan is boldogulnak, az Iszlám Államot pedig csaknem az összes, általa korábban elfoglalt iraki területről kiűzték – jelentette ki Claus Hjort Frederiksen védelmi miniszter közleményében. A védelmi tárca szerint a csapatok fokozatos kivonása várhatóan őszig fog tartani.

„Eljutottunk arra a pontra, ahol elkezdhetjük különleges erőink visszahívását, az Iszlám Állam már nem ellenőriz jelentős területet Irakban” – idézi a dán külügyi tárca közleménye Anders Samuelsen külügyminisztert.

„Fontos hangsúlyozni, hogy az Iszlám Állam elleni harc még nem ért véget” – jelentette ki Samuelsen, hozzátéve, hogy Dánia folytatja hozzájárulását a dzsihadisták elleni harchoz, radarmegfigyeléssel és egy 180 főből álló mérnöki egységgel, amely legfőképp Irak újjáépítéséhez fog segítséget nyújtani.

Dánia 2016 augusztusa óta állomásoztatta különleges erőinek több tucat tagját Irakban, a Szíriával közös határ mentén, miután a dán parlament jóváhagyta legfeljebb 60 katona kiküldését. A dán különleges egységek leginkább kiképzéssel, tanácsadással és hírszerzési információkkal segítették az iraki fegyveres erőket.

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeket magában foglaló kalifátus gyakorlatilag megszűnt, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, illetve Irak északi részén, valamint egy sávban a környékbeli Havídzsa város közelében. Megfigyelők szerint a dzsihadisták innen kiindulva rendszeresen hajtanak végre támadásokat az északi mellett az ország nyugati részén is.