Kiürítették az utolsó lázadó enklávét Damaszkusz mellett

 

Befejeződött az utolsó lázadó enklávé kiürítése a szíriai főváros környékén, a Bassár el-Aszad államfőhöz hű kormányerők összesen mintegy 1200 négyzetkilométernyi terület felett szerezték vissza az ellenőrzést a közép-, illetve nyugat-szíriai Hama és Homsz tartományok térségében - jelentette szerdán az AFP francia hírügynökség.

A beszámoló szerint a több évig ellenzéki fegyveresek irányította zárványban fekvő Rásztán városában több százan gyűltek össze a központban, hogy megünnepeljék a kormányellenőrzés visszatérését, és szemtanúi legyenek, amint felvonják a Szíriai Arab Köztársaság lobogóját.

Az al-Masdar hírportál Facebook-oldalára feltöltött videón az ünneplés pillanatait is megörökítették – írja a lap.

A szíriai hadsereg közölte: szövetségeseivel 1200 négyzetkilométert tisztítottak meg Homsz tartomány északi és Hama provincia déli részein, helyreállítva 65 település fölött a rezsim ellenőrzését.

A fegyveres erők hozzátették: örömmel tölti el őket, hogy felszámolták a terrorizmust e központi elhelyezkedésű földrajzi területen, amelyen több szíriai tartományt összekötő útvonalak haladnak át.

A kormány a szóban forgó területek visszaszerzésének érdekében olyan egyezményeket ajánlott fel a felkelőknek, melyek értelmében átadják fegyvereiket, s családjaikkal elhagyhatják az adott területet, hogy buszokkal a többségében ellenzékiek ellenőrizte Idlíb tartományba utazzanak.

Az evakuáltakat szállító első buszkonvoj a szíriai kormányerők szövetségesének számító orosz fegyveres erők kíséretében indult útjára a múlt héten, elindítva a valamivel több mint egy hétig tartó evakuálási folyamatot, amelynek keretében lázadók ezrei hagyták el a Hama és Homsz közötti településeket.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet adatai szerint mintegy 34 500 ember hagyta el a zárványt, fegyveresek, családjaik és civilek egyaránt. A térségben mintegy 150 ezer ember döntött a maradás mellett. Azok, akik nem akarják elhagyni otthonaikat, maradhatnak, de át kell esniük a szíriai hatóságok átvilágításán és igazoltatásán.

Homsz kormányzója üdvözölte a kimenekítési folyamat végén, közölte: “a mai naptól fogva nincsenek többé fegyveresek, sem pedig fegyverek Homsz tartományban”.