Jelentősen nőtt az illegális határátlépések száma a görög-török határon

 

Az Európai Unió külső határát jelentő görög-török határokon idén jelentősen megnövekedett az illegális határátlépések száma - közölte Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja szerdán Brüsszelben.

Avramopulosz sajtótájékoztatóján elmondta, ebben az évben több, mint 6100 határsértőt regisztráltak a görög-török szárazföldi határokon és további 9300, Törökországból hajón érkező határsértőt a görög partokon.

Kiemelte, a határsértések száma az unió ezen határszakaszán az elmúlt év azonos időszakához képest a kilencszeresére nőtt. A regisztrált számadatok ugyanakkor még mindig messze elmaradnak az Európába irányuló, 2015-ös migrációs hullámtól – tette hozzá.

Megemlítette, hogy az unió és Törökország között létrejött migrációs szerződés eredményeképpen a Szíria irányából érkezők száma drasztikusan csökkent.

Pontos számadatok említése nélkül elmondta, a Líbiával kötött megállapodásnak köszönhetően, az Olaszországba érkező, főként afrikaiak száma idén 77 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Az uniós biztos elmondta azt is, hogy az Európai Unió a múlt évben haladást ért el a migrációs kérdések kezelésének terén, de több erőfeszítésre van szükség a hiányosságok orvoslására, ugyanis a migrációs helyzet továbbra is „törékeny”.