Gulyás: Németország fordulatot hajtott végre bevándorláspolitikában

 

A Miniszterelnökség élére jelölt miniszterjelölt szerint a magyar és a német kormány álláspontja között már nincs „olyan nagy” különbség.

A fideszes politikus kiemelte, hogy Magyarország megvédi a határait és betartja a schengeni egyezményt. Mint mondta, „most már csak abban kell egyetértenünk, hogy mindenféle kötelező elosztási rendszert erkölcsi alappal, és éppen a schengeni szabályok betartása miatt és a Lisszaboni Szerződés alapján joggal utasítunk el”. „A kötelező szétosztás tekintetében van vita köztünk, de ez már nem egy elvi álláspontbeli vita, hanem egy helyzetkülönbségből adódó nézeteltérés” – tette hozzá. Elmondta: Németország 2015-ben „elég felelőtlen módon járt el”, egymilliónál is több embert fogadott be, és „ennek a következményeit szeretné másokkal megosztani”.

Nem szabad tovább növelni a bajt

Magyarország nem ért egyet ezzel a törekvéssel, abban viszont már egyetértés van, hogy az Európai Unió (EU) külső határát meg kell védeni, és „ez a legfontosabb” – húzta alá Gulyás Gergely. „Azt sajnos még nem látjuk az EU-ban, hogy ennek a kötelezettségnek az elmulasztása szankciókkal járna” – tette hozzá. Hangsúlyozta: Magyarország számára elfogadhatatlan minden politika, amely a kötelező elosztás felől közelíti meg a migráció kérdését, a magyar álláspont szerint éppen ellenkezőleg, a külső határ védelme felől érdemes elindulni, mert ez a garancia arra, hogy „nem növekedik tovább a baj, amely előállt a 2015-ös döntések következtében”.

Megértés vár az elkövetkezendőkre

Gulyás Gergely Berlinben a többi között részt vesz a Magyarország Barátai Alapítvány és a Philidor Intézet Magyarország Európában – Európa Magyarországon című rendezvényén, amelyet a német szövetségi parlament (Bundestag) alelnökével, Hans-Peter Friedrichhel, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusával közösen nyit meg. A közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: „reméljük, hogy a következő ciklus a jobb megértés jegyében telhet”. Hozzátette: „sajnos a tolerancia hiányával találkozunk Berlinben, bármennyire sokat is beszélnek Nyugat-Európában a toleranciáról”.

Mint azt a rendezvényt megnyitó köszöntőjében kiemelte: remélhetőleg „magunk mögött hagyjuk a 2015-ös vitákat”, azonban Európa biztonságáról mindenképpen gondoskodni kell, és ehhez elengedhetetlen a külső határ jól megszervezett védelme. Hozzátette, hogy az új magyar kormány az utóbbi nyolc évben elért eredmények megőrzésére, a stabilitás és a gazdasági fejlődés fenntartására, a szabadság és az európai értékek védelmére törekszik.

Ezen értékek védelméhez gondoskodni kell az európai társadalmak biztonságáról – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette: Magyarország készen áll arra, hogy Németországgal, a visegrádi országokkal és valamennyi további EU-tagállammal együttműködve részt vegyen a Nagy-Britannia kiválása, a „Brexit utáni Európa” felépítésében.

Bajor politikus: Magyarország felismerte a határvédelem fontosságát

Hans-Peter Friedrich a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy Németország a menekültpolitikában 2015 óta „közeledett a realitásokhoz, és így a magyar politikához is”. Magyarország 2015-ben “azonnal felismerte, hogy fontos a schengeni határ védelme”, és kezdettől fogva eleget is tesz határvédelmi kötelezettségeinek. Németország viszont a jogi szabályozáson felülemelkedve, politikai alapon „más döntést hozott, ami hiba volt, de már megtörtént a korrekció” – mondta a CSU-s politikus.

Hangsúlyozta, hogy a német és a magyar álláspont sokkal közelebb van egymáshoz, mint ahogyan sokan gondolják, de ezt a közeledést nem mindenki akarja elismerni. Időközben a Bundestagban is megváltozott a viták hangneme, és már azok közül is sokan a realitások talajáról kiindulva közelítik meg a menekültpolitika kérdéseit, akik 2015-ben kitörő örömmel fogadták a menekülteket.

A magyar kormány kereszténydemokrata politikát folytat, de ennek a politikának „ma Németországban nincs nagy divatja”, a kereszténydemokrata politikát csak „óvatosan, félve” lehet vállalni, még akkor is, ha „paradox módon” a legnagyobb német kormánypárt egy kereszténydemokrata erő. „Éppen ezért fontos az állandó párbeszéd a kormányok, és a pártok között is” – mondta a Fidesz politikusa.

Volt MTA-elnök: a sokszínűség a siker titka

Európa sikerének titka a sokszínűség, és ezt meg kell őrizni – hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán Berlinben az alapítvány Magyarország Európában – Európa Magyarországon című rendezvényén.

A kuratóriumi elnök a közmédiának adott nyilatkozatában aláhúzta, hogy Magyarországnak Németországban is nagyon sok barátja van, és ez a barátság régi keletű. Sokat erősödött például a 18. században, a német betelepítések idején, amikor a „szegény Németországból sokan jöttek el a virágzó Magyarországra”. Hozzátette, hogy a jelenkorban mutatkozó nézeteltéréseket egész biztosan sikerül elsimítani a kultúrára építve, „hiszen a kultúra mindenki nyelve”.

Európa sokszínű kultúrát jelent, és ennek meg is kell maradnia, mert csak így őrizheti meg az önazonosságát minden nép. Az ellentétek nem is a népek között vannak, hanem „az újságokban és folyóiratokban, amelyek néhány ember rossz, gonosz gondolatait közlik” – mondta Vizi E. Szilveszter.

Más is képviselte Magyarországot, nem csak a politika

A Magyarország Barátai Alapítvány és a Philidor Intézet rendezvényén 23 magyar művész lépett fel, köztük olyan hírességek, mint Sebestyén Márta és Harcsa Veronika énekesnők,vagy Molnár-Madarász Melinda ruhatervező, aki a történelmi Magyarország számos tájegységének hagyományos viseleteit gondolja újra a Meyke márkanévvel forgalmazott kollekcióival. A produkciók a zenén, a táncon és a divaton keresztül mutatták be a magyar kultúra európai beágyazottságát. A rendezvényt a berlini magyar nagykövetségen tartották több száz meghívott vendég, köztük magas rangú német politikusok és diplomaták részvételével.