Hazatérhetnek Algériába a Vatikán kórházában szétválasztott sziámi ikrek

 

A Vatikán által fenntartott római Bambino Gesù Gyermekkórház sebészei 2017. október 7-én sikeresen szétválasztottak egy tizenhét hónapos algériai sziámi ikerpárt. A testvérek a mellkasuknál és a hasuknál voltak összenőve. Idén májusban a kislányok szüleikkel együtt hazatérhetnek Algériába. A kislányokat a kórház humanitárius missziójának keretében kezelték, amelynek része volt, hogy mindkét szülő velük maradhatott. 2016–2017-ben körülbelül ötven beteg részesülhetett a misszió jóvoltából a Vatikán gyermekkórházának kezelésében – számolt be a részletekről a Magyar Kurír.hu.

Rajen és Dzsihen a mellkasuknál és a hasuknál összenőve születtek. A szülők 2016 novemberében hagyták el Algériát, hogy Rómába utazzanak. Az orvosok tizenegy hónapon keresztül, többek között az ikrek 3D-s virtuális modelljein készültek fel a bonyolult műtétre. A tíz órán át tartó beavatkozást öt sebészcsapat végezte, az operáció összesen negyven szakember bevonásával zajlott. A kórházban ez volt a második szétválasztó műtét, az elsőt harminc évvel ezelőtt egy fiú ikerpáron végezték. Rajen és Dzsihen szétválasztása óta már egy Burundiból érkezett ikerpárt is sikeresen szétválasztottak, 2017 decemberében, ők már hazatérhettek.

Amikor az algériai szülők, Athmane és Amina 2016-ban elindultak Algériából, nem sok reményük volt arra, ami mára valósággá vált: lányaik vidáman, önállóan járnak, játszanak, elkezdtek beszélni. A műtétet követően a szülők hálásan mondtak köszönetet Ferenc pápának és a kórház dolgozóinak, akik visszaadták nekik a reményt, és gyermekeik teljes életet élhetnek – idézte fel olasz és vatikáni sajtóforrások nyomán a  Magyar Kurír.hu.

Megható búcsú

Nagy ünnepséget szerveztek a kislányok búcsúztatására a kórházban. Mariella Enoc, a gyermekkórház elnöke, Alessandro Inserra, a sebészeti osztály vezetője, az orvosok, ápolók meghatottan búcsúztak a kislányoktól, akik másfél évet töltöttek a kórházban. „Nagyon örülünk, de nagyon fognak hiányozni” – mondta Inserra professzor.

Még sok korrekciós műtét vár rájuk a következő években, de a rehabilitáció hatalmas eredményeket hozott: már képesek egyenesen állni, és ugyan még bizonytalanul, de járni is tudnak. Idővel behozzák az elmaradásukat – nyilatkozta az osztályvezető főorvos.

Az édesapa, Athmane Mebarki elmondta, milyen óriási változás ez a kislányok életében: „Most már képesek önállóan lábra állni, növekedett a súlyuk és jól vannak. Sokkal jobban, mint korábban. Kis ideje a feleségemmel még el sem tudtuk képzelni, mit hozhat számukra a jövő, de végre eljött az a pillanat is, hogy hazatérhetünk.”

Május közepén indul haza a család; otthon a lakóhelyüktől egy órányi útra található kórházban kezelik majd a gyerekeket ezután. A Bambino Gesù Gyermekkórház videóján látszik, hogy a lányok már járnak, mondanak is pár szót olaszul.

A statisztikák szerint 50–100 ezer születésből egy esetében jönnek világra sziámi ikrek. Csak kevesen élik meg a felnőtt kort, 75 százalékuk korán meghal. Az összenövések fajtái közül a leggyakoribb, 10 esetből 4, amikor a testvérek a hasuknál és a mellkasuknál vannak összenőve.

Címlapkép forrása: Vatican News