Sikertelen a bevándorlók integrációja Európában

 

Az Európai Bizottság felmérése szerint a németek, a franciák és az olaszok kétharmada is úgy gondolja, hogy az integráció többnyire sikertelen. Egy másik felmérés pedig Németországban arról készült, hogyan szerepelnek a migránsok a nyelvvizsgákon. Az eredmények nem túl biztatóak. Minden második bevándorló ugyanis megbukott a vizsgán – közölte az M1 Híradója.

Minden második migráns megbukik az integrációs kurzusok végén – erről ír Deutsche Welle. A tanfolyamok célja, hogy a bevándorlók Németországban a hétköznapi élethez szükséges nyelvismerettel rendelkezzenek, valamint betekintést kapjanak a német kultúrába, történelembe, jogrendszerbe és megismerkedjenek a nemzeti értékrenddel.

Csakhogy a bevándorlók több mint fele az alapfokú nyelvvizsgatesztet sem tudja teljesíteni. Így a beilleszkedésüket segítő kurzusok többségében sikertelenek.

Kalapácsütés 

Az európai emberek többsége szerint is kudarc a migránsok integrációja. Ez derül ki az Európai Bizottság felméréséből. Az eredményeket közlő portál, a Westmonster szerint a kutatás kalapácsütést jelent a nyílt társadalom ideológiájára.

Főként a bevándorlásbarát vezetésű EU-s tagállamokban a legrosszabbak a mutatók. Svédországban a megkérdezettek 73 százaléka, a franciák 64 százaléka és a németek 63 százaléka gondolja úgy, hogy képtelenek a beilleszkedésre a bevándorlók.

Nem ez az első 

Közben a Magyar Idők arról ír, hogy éppen Angela Merkel nyitott kapus menekültpolitikának az alacsony támogatottsága lehet az akadálya az európai menekültügyi rendszert szabályozó tervezetnek. Ugyanis Németország hátat fordított a dublini reformnak. Nem ez az első hasonló reakció Németország részéről az elmúlt hónapokban a bevándorlást érintő kérdésekben.

Januárban a menekültügyi reform családegyesítési részére is nemet mondott Berlin. A LIBE-bizosttság javaslata szerint ugyanis, ha egy menedékkérő azt állítja, hogy valamely tagállamban élnek rokonai, akkor ott kell elhelyezni. Ezt a tervezetet utasították vissza a németek.