Izrael védekezésből megsemmisítené a szíriai légvédelmet

 

Izrael védelmi minisztere arra figyelmeztetett kedden, hogy országa megsemmisíti a Szíriában telepített fejlett orosz légvédelmi rendszereket, ha izraeli harci repülők ellen vetik be őket. Avigdor Lieberman azonban hozzátette, nem akarnak eszkalációt Moszkvával.

„Egy dolognak rendkívül világosnak kell lennie. Ha valaki a gépeinkre lő, megsemmisítjük” – mondta a politikus a Jediót Ahronót című izraeli újság internetes kiadásának (ynet). Avigdor Lieberman emlékeztetett arra, hogy vannak Szíriában telepített orosz rendszerek, de ezeket nem vetették be izraeli erők ellen. Hozzáetette, hogy Oroszország és Izrael között nyitottak a kommunikációs csatornák, „valódi”, néha nem egyszerű, de őszinte párbeszédet folytatnak az oroszokkal, aminek révén szerinte sikerült elkerülni vitákat Moszkvával.

Illusztráció: Izraeli katonák őrködnek páncélozott harci járművökön a Golán-fennsíkon, a szíriai Kan Arnabi város közelében 2013. május 5-én (MTI/EPA/Atef Szafadi)

A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Izrael nem avatkozik be Szíria belügyeibe, de nem fogja engedni, hogy Irán – amely Moszkvával együtt Bassár el-Aszad szíriai elnök kulcsfontosságú támogatója – beássa magát az Izraellel szomszédos Szíriában.

Avigdor Lieberman az azzal kapcsolatos hírekre reagálva nyilatkozott, hogy Oroszország Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket szállítását fontolgatja Szíriának. A szíriai orosz katonai létesítményekben az ennél fejlettebb Sz-400-as rakétarendszerek működnek, de nem aktiválták őket az április közepén szíriai célpontok ellen végrehajtott amerikai-brit-francia légicsapás-sorozatban.

Oroszországhoz, Törökországhoz, az Egyesült Államokhoz és más országokhoz hasonlóan Izrael is hajt végre légicsapásokat Szíriában. A szíriai légvédelem az idén lelőtt egy izraeli harci repülőgépet, amely egy szíriai bevetésről tért vissza.