Újabb botrány a német menekültügyi eljárásoknál

 

Egy feltételezett korrupciós ügy mellett a tolmácsok megbízhatóságával is vannak problémái a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnak (BAMF), több ezer tolmáccsal kellett megszakítani az együttműködést – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

A beszámoló szerint tavaly és az idén eddig 2100 tolmácstól váltak meg, többnyire szakmai hiányosságok miatt, de több tucat olyan eset is volt, amikor a hivatalnál bevezetett viselkedéskódex előírásainak sorozatos megszegése után döntöttek a közös munka befejezése mellett. Az adatok egy kormányzati kimutatásból származnak, amelyet a Die Linke (A Baloldal) nevű ellenzéki párt parlamenti (Bundestag-) frakciójának írásbeli kérdésére állítottak össze – írta a Bild am Sonntag.

A brémai BAMF-kirendeltség körüli korrupciógyanús esettel kapcsolatban a lap azt írta, hogy Horst Seehofer belügyminiszter kiemelt fontosságot tulajdonít az ügynek, és tervezi egy független vizsgálóbizottság felállítását az egész, nagyjából 7 ezer embert foglalkoztató hivatal működésének átvilágításához. A testületet egy magas rangú volt bíró, vagy a szövetségi számvevőszék vezetheti.

A miniszter a lapnak elmondta, hogy minden polgármester, minden járási közigazgatási vezető és valamennyi idegenrendészeti hivatali vezető fordulhat közvetlenül hozzá, ha furcsaságokat tapasztal menedékjogi eljárásoknál.

A brémai BAMF-kirendeltség volt vezetője ellen azzal a gyanúval indult ügyészségi eljárás, hogy három ügyvéd és egy tolmács közreműködésével menedékjoghoz juttatott nagyjából 2 ezer olyan menedékkérőt, akik a szabályok szerint nem szorultak volna a német állam védelmére.

Az egyelőre nem ismert, hogy kapott-e pénzt ezért, de az biztos, hogy jutott bizonyos előnyökhöz, például vendéglői meghívásokhoz – jelentette pénteken a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság, a Radio Bremen helyi közszolgálati rádió és a Süddeutsche Zeitung című lap közös tényfeltáró munkacsoportjának.

A BAMF elnöke, Jutta Cord közölte, hogy a kirendeltségvezetőt felfüggesztették, feljelentették és fegyelmi eljárást indítottak ellene, és elkezdték a gyanús eljárások felülvizsgálatát.