Seehofer kinevezése óta bekeményített a német rendőrség

 

Az elmúlt hetek német rendőrségi intézkedései összefüggésben állnak Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter kinevezésével – mondta Georg Spöttle a Kossuth Rádió 180 perc című adásában. Az elmúlt napokban minden idők legnagyobb razziájára került sor egy prostituáltakat Németországba csempésző bűnszervezet tagjai ellen, és más bűnbandákkal szemben is keményebben lépnek fel.

Virágzik a hamisított úti okmányok kereskedelme

Német sajtóbeszámolók szerint „virágzik” a menekülteknek vagy oltalmazottaknak kiállított iratok kereskedelme. A vásárlók jellemzően szíriaiak, akik arra használják az iratokat, hogy légi úton eljussanak Nyugat-Európába. A papírok eladása után a német külképviseleten új dokumentumokat igényelnek, hogy visszatérhessenek Németországba.

Az üggyel kapcsolatban a Die Welt című lap a biztonsági szervek belső elemzéseire hivatkozva azt írta, hogy 2017 tavasza óta a kínálat erőteljes növekedése tapasztalható a Görögországból, illetve a Törökországból légi úton Nyugat-Európába irányuló embercsempészet területén, ami együtt jár a hamisított uniós úti okmányok kínálatának növekedésével.

Egyelőre néhány száz esetről van szó – mondta Georg Spöttle, aki hozzátette, hogy olyanokat is őrizetbe vettek, akik szerepeltek az Interpol terrorgyanús személyek listáján. 

Ez nem új keletű jelenség, korábban sok koszovói állampolgár jutott hozzá olasz személyi igazolványhoz, és előfordult, hogy eladták dokumentumaikat. Egy útlevél, bankkártya, jogosítvány értékesítése egy középkategóriás autó árával vetekszik.

A német rendőrség szakértőket küldött Görögországba, miután kiderültek a visszásságok, és több európai nemzetközi repülőtéren is szigorították az útlevél-ellenőrzéseket. A szakértő szerint az okmányokkal való visszaéléséket az ujjlenyomattal ellátott biometrikus igazolványok bevezetésével lehetne visszaszorítani.

Zéró toleranciát hirdetett az új belügyminiszter

Georg Spöttle kitért a német rendőrség történetének legnagyobb razziájára, amely egy thaiföldi prostituáltakkal foglalkozó embercsempész-hálózat ellen irányult. Több mint 1500 egyenruhás vett részt a rajtaütésekben, amelyek során hét  embert tartóztattak le, több mint százat őrizetbe vettek.

A biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a fiatal thai férfi és nő prostituáltak embercsempészeken keresztül juthattak be Németországba vagy más szervezett bűnözői körökkel együttműködve. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a schengeni vízumok hamisításában a mongol maffia jár az élen, olyan gépparkkal rendelkeztek, amelyekből alig pár volt Európában.

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt napok rendőri intézkedései összefüggésben állnak-e Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter kinevezésével, a szakértő határozott igennel válaszolt. A bajor kereszténydemokrata politikus zéró toleranciát hirdetett minden szabálysértéssel és törvényszegéssel szemben.

Elkezdték a gépjárműlopásokra szakosodott marokkói bűnszervezetek felszámolását és a fiatalkorúakból álló bűnbandák elleni fellépést – mondta. A szakértő arra számít, hogy a kiskorú bűnelkövetőket Ausztriához hasonlóan Németországból is kiutasítják a jövőben. „Németország nagyon kesztyűs kézzel bánt olyan emberekkel, akik már tucatnyi alkalommal voltak büntetve.”

A rendvédelmi dolgozók egyöntetűen üdvözölték Seehofer kinevezését és új irányvonalat.

Georg Spöttle számos olyan esetet említett, amikor a német rendőrök féltek kényszerítő eszközöket használni bevándorló hátterű elkövetők ellen, még akkor is, amikor ez indokolt lett volna. Az elmúlt napokban történt rendbontásra is kitért, amikor autólopáshoz riasztották a rendőröket, akikre mintegy hetvenen támadtak.