Az iraki légierő légi csapásokat hajtott végre az Iszlám Állam állásai ellen Szíriában

 

Légi csapásokat hajtott végre az iraki légierő csütörtökön Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet állásai ellen.

A hírt Hajder el-Abádi iraki miniszterelnök hivatala tette közzé. Bagdad összehangolta a támadás tervét a szíriai kormányzattal.

Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen. EPA/Seaman Ford Williams

A szíriai bombázások képe (EPA/Seaman Ford Williams)

A légi csapásokat a két ország határának iraki oldaláról indították F-16-os harci repülőgépekkel. Egy iraki katonai szóvivő a Reuters hírügynökségnek elmondta: Bagdad előzetesen egyeztetett a légi csapásokról a szíriai kormányzattal.

A műveletet azért hajtották végre, mert az Iszlám Állam veszélyt jelent Irak területére – közölte a hadsereg parancsnokaként Abádi. A csapások egyúttal „tanúsítják az iraki katonaság növekvő képességeit” – állt a közleményben. „A támadások célja, hogy hozzájáruljanak az Iszlám Állam mihamarabbi megsemmisítéséhez a térségben” – tette hozzá a kormányfő. Áprilisban Abádi leszögezte, hogy országa megteszi a szükséges lépéseket, ha biztonsági fenyegetést észlel a dzsihadisták részéről.

Az iraki miniszterelnök december 9-én jelentette be, hogy a hadsereg és a szövetséges milíciák végső győzelmet arattak a szélsőségesek felett. A Szíria mintegy öt százalékát felügyelete alatt tartó Iszlám Állam határ menti állásai azonban továbbra is fenyegetést jelentenek Irak számára.

Bagdad jó viszonyt ápol a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Iránnal és Oroszországgal, de ugyanakkor az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel is zökkenőmentes a kapcsolata.

Eközben iráni, iraki, szíriai és orosz katonai és biztonsági tisztségviselők csütörtökön Bagdadban találkoztak annak érdekében, hogy összehangolják terrorellenes műveleteiket – jelezte az iráni védelmi minisztérium.

A négy ország közötti együttműködés célja a stabilitás és a biztonság helyreállítása – hangsúlyozta a bagdadi hivatalos látogatáson tartózkodó Amír Hatámi iráni védelmi miniszter. A közös célok és a terrorizmus elleni harc jegyében zajlott találkozó a jövőbeli együttműködés alapjául szolgál – tette hozzá. Hatámi szerint a négyes fogat fontos szerepet játszott a dzsihadisták legyőzésében. Az ülésen Szaad al-Alak, az iraki hírszerzés vezetője is részt vett.