Nógrádi: Csak Washington és Moszkva dönthet Szíriáról

 

A szíriai helyzetnek egy megoldása van, ez pedig az, hogy Moszkva és Washington tárgyalóasztalhoz ül – mondta az M1 Ma reggel adásában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki nem számít arra, hogy lesz második légi csapás.

Nem csitulnak az indulatok Szíriában. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország szombaton célzott csapásokat mért szíriai katonai létesítményekre az április 7-i kelet-gútai vegyifegyver-támadás miatt.

A feltehetően ideggázokkal elkövetett támadásban több mint negyven ember meghalt. A nyugati hatalmak az Aszad-rezsimet teszik felelőssé, míg a damaszkuszi vezetés és legfőbb szövetségese, Oroszország ezt visszautasítja, és koholmánynak nevezi a Nyugat állításait. Moszkva bírálta a nyugati országokat amiatt, hogy a katonai csapásokkal nem várták meg a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet  (OPCW) helyszíni vizsgálatainak eredményeit.

A szombati légi csapás után világszerte békepárti tüntetéseket szerveztek, az álláspontok azonban egyre csak távolodnak.


Az Egyesült Államok egy héttel a gázbevetés után indított támadást három célpont ellen, ahol Damaszkusz előállította, illetve tárolta a vegyi fegyvereket, valamint ahol a bevetésről döntöttek – mondta Nógrádi György a Kossuth Rádió 180 perc című adásában.

Nehéz tisztán látni, hiszen ellentmondó információk látnak napvilágot – fogalmazott. A britek és franciák közölték, hogy minden rakétájuk célba talált, míg az oroszok és szírek azt állítják, hogy a rakéták kétharmadát a levegőben megsemmisítették. Lehetetlen megmondani, hogy mi történt a valóságban. A támadásban Európa négy vezető hatalmából kettő vett részt. Nyugati beszámolók szerint néhány évvel visszavetették a szíriai vegyifegyver-termelést és -tárolást.

Nógrádi György kifejtette: a modern kori  történelemben soha senki nem ismerte el mérges gáz bevetését, innentől kezdve mindenki a másik felelősségét kutatja. Franciaországnak megdönthetetlen bizonyítékai vannak arra, hogy a kormány hajtotta végre a támadást, amelyet a német külügyminiszternek is bemutattak, de azt nem, hogy mik ezek.

Az OPCW szakértői a politikai felelősséget, vagyis hogy kik követték el a támadást, nem vizsgálják, csak a vegyifegyver-támadás tényét – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

Orosz–amerikai megállapodás nélkül nincs béke

A szakértő szerint a nyugati hatalmak célja a támadással Aszad büntetése volt, de ettől még az erőviszonyok nem változnak, nem áll be stratégiai fordulat.

Idézte a volt német külügyminisztert, Joschka Fischert, aki önéletrajzi könyvében arról írt: a szír helyzet megoldásának egyelten lehetősége, ha Oroszország és az Egyesült Államok megállapodik. Oroszország ellenére nem lehet békemegállapodást kötni, mivel Moszkva az egyetlen ország, amely tárgyalóasztalhoz tudja hívni Aszadot – vélte Nógrádi.

A térség országai érdekeltek lennének, hogy megoldás szülessen Szíriában, de a szaúdi, iráni, török és az orosz érdek más, így a helyzetről tényleges csak egy orosz–amerikai megállapodás dönthet. A jövő alapkérdése, hogy egységes állam marad-e vagy részekre szakad Szíria, mi lesz Aszaddal, valamint a kurd területekkel  – fogalmazott.

Kaotikus a helyzet 

A helyzet kaotikus mind a fegyveres támadás előtt, mind utána – mondta a szakértő, hozzátéve, Washington előbb azt nyilatkozta, hogy nem vonulnak ki Szíriából, utána pedig azt, hogy kivonják csapataikat, Emmanuel Macron pedig vasárnap megerősítette: sikerült meggyőznie Donald Trump amerikai elnököt arról, hogy az amerikai erők hosszú távon jelen maradjanak Szíriában.

A Biztonsági Tanácsban az orosz javaslatot 12:3 arányban leszavazták, azt csak Oroszország, Kína és Bolívia támogatta.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn tárgyalja az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország beadványát, amely szerint meg kell állítani a vegyi fegyverek használatát tiltó egyezmény további lerombolását, de várhatóan ezt Moszkva le fogja szavazni – mondta a szakértő.