Ismét Djukanovicot választották elnökké

 

A montenegrói választási bizottság előzetes eredményei szerint Milo Djukanovic, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) elnöke a voksok 54,1 százalékát szerezte meg a vasárnapi elnökválasztáson, és ezzel ismét ő lett a kis Adria-parti ország köztársasági elnöke; az 56 éves veterán politikus a kilencvenes évek eleje óta vezeti az országot elnöki vagy miniszterelnöki minőségben.

A választási bizottság a beérkezett szavazatok 97,23 százalékának feldolgozását követően azt is közölte, hogy a második helyen az oroszbarát pártok támogatását élvező, pártok kívüli Mladen Bojanic végzett, aki a szavazatok 33,2 százalékát szerezte meg. Az elnökválasztáson hét jelölt indult. A részvételi arány 63,98 százalékos volt.

Podgorica, 2018. április 16.  Milo Djukanovic szól híveihez, miután az előzetes eredmények szerint már az elnökválasztás első fordulójában megszerezte a szavazatok több mint ötven százalékát, és ezzel megnyerte a voksolást. (MTI/AP/Risto Bozovic)

Milo Djukanovic már vasárnap késő este bejelentette győzelmét. Véleménye szerint a szavazatok többségének megszerzése azt jelenti, hogy a montenegróiak elkötelezettek az európai értékek és az ország európai integrációja mellett. A másik hat jelöltnek azt üzente, meggyőző választási győzelmet aratott, és ebből is látszik, hogy a többieknek át kell gondolniuk politikai állásfoglalásukat, és be kell látniuk, hogy semmi jó sem származik abból, ha Montenegró eddig elért eredményeit kétségbe vonják, és meg akarják változtatni az eddigi irányvonalat.

Míg Milo Djukanovic a kampány során azt ígérte, hogy országa továbbra is az európai uniós tagságra törekszik majd, ellenfelei inkább az Oroszországgal fenntartott kapcsolat erősítésére, és az európai uniós integrációs folyamat lassítására, vagy teljes leállítására helyezték a hangsúlyt.