Amerikai OPCW-küldött: Elképzelhető, hogy Oroszország manipulálta a vegyi támadás helyszínét

 

Az Egyesült Államok úgy tudja, hogy orosz szakértők elmentek arra a dúmai helyszínre, amelyet április 7-én vegyifegyver-támadás ért, és elképzelhető, hogy manipulálták a helyet – jelentette ki Kenneth Ward amerikai nagykövet a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) hétfői hágai rendkívüli zárt ülésén.

Az orosz nagykövet azonban egy Twitter-bejegyzésében azt írta: Oroszország célja biztosítani az OPCW helyszíni vizsgálóbizottságának biztonságát, és nem beleavatkozni annak munkájába. Szerinte éppen a szíriai vegyifegyver-létesítmények elleni szombat hajnali amerikai–brit–francia légi csapások ássák alá a vizsgálóbizottság hitelességét.

A Szíriai Vörös Félhold segélyszállítmányát szállító teherautók Dúmában (MTI/EPA/Mohammed Badra)

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szintén azt mondta, hogy a késlekedés a nyugati országok szombati, törvénytelen, jogellenes fegyveres akciójának a következménye. Szerinte „már megszokottá vált”, hogy London „mindenért Moszkvát hibáztatja”, legfőképpen olyan cselekedetekért, amelyekhez Oroszországnak nincs köze.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint az Európai Unió arra szólította Oroszországot és Iránt, vessék latba befolyásukat a szíriai kormánynál, hogy elejét vegyék a vegyi fegyverek bevetésének a továbbiakban.

A szakosított ENSZ-szervezetbe delegált brit nagykövet, Peter Wilson pedig arról számolt be, hogy az OPCW legalább 390 feltételezett vegyifegyver-használatot jegyzett fel Szíriában 2014 óta, és szerinte ha a szervezet nem lép fel az ilyen esetek ellen kollektívan, tagországai nem tesznek eleget vállalt kötelezettségeiknek, nem állítják bíróság elé a tetteseket, akkor annak az lesz a következménye, hogy további hasonló támadások történnek Szíriában.  A helyszíni vizsgálóbizottság brit csoportja azt írta hétfőn a Twitteren, hogy „Oroszország és Szíria egyelőre nem engedte be őket” a dúmai támadás helyszínére.

Moszkva cáfolja a nyugati vádakat

„Garantálhatom, hogy Oroszország nem manipulálta a helyszínt” – szögezte le az orosz diplomácia vezetője. Szergej Lavrov vélhetően Kenneth Ward amerikai nagykövetnek a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) hétfői hágai rendkívüli zárt ülésén tett kijelentésére reagált. Ward ugyanis azt mondta: az Egyesült Államok úgy tudja, hogy orosz szakértők elmentek arra a dúmai helyszínre, amelyet április 7-én vegyifegyver-támadás ért, és elképzelhető, hogy manipulálták azt.

 Az orosz külügyminiszter ismételten  cáfolta, hogy Dúma ellen vegyi fegyvereket vetettek volna be április 7-én,  hangoztatva, hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá az erre vonatkozó állításokat.  „Nem lehetek illetlen más államok vezetőivel, de – őszintén szólva – minden bizonyíték, amelyeket a nyugati országok emlegettek, a közösségi hálók és a nemzetközi sajtó jelentésein alapszik” – cáfolta Lavrov a nyugati közléseket közléseit a vegyi támadásról. Az orosz külügyminiszter szerint nem támadás, hanem egy „megrendezett” esemény történt.

Lavrov furcsállta azt, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei éppen egy nappal azelőtt hajtottak végre légi csapásokat szíriai célpontok ellen, hogy a nemzetközi vizsgálóbizottság tagjai megérkeztek volna az állítólagos vegyi támadás helyszínére. Kijelentette, hogy a Szíriára kilőtt több mint száz rakéta kétharmada nem talált célba.