A Fehér Ház cáfolja a francia államfő kijelentését

 

A Fehér Ház szóvivője cáfolta Emmanuel Macron francia államfőt, aki egy vasárnapi televíziós interjújában azt állította: „meggyőzte” Donald Trump elnököt arról, hogy az Egyesült Államok ne vonuljon ki Szíriából.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője hétfőn leszögezte: nem változott az amerikai kormányzat álláspontja a szíriai szerepvállalásról.

„Az elnök egyértelműen megmondta: az a célja, hogy az amerikai erők kivonuljanak Szíriából,  mihelyt az  lehetséges” – fogalmazott a szóvivő.

Washington korábban többször is hangsúlyozta, hogy szíriai jelenléte csupán addig indokolt, amíg nem sikerül legyőzni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szír földön harcoló egységeit. A múlt héten szombatra virradóra – az Egyesült Királysággal és Franciaországgal közösen – végrehajtott légicsapás egyszeri volt, és célja a kelet-gútai térségben lévő Dúma városában április 7-én elkövetett vegyifegyver-támadás megtorlása, elrettentés a további vegyifegyver-támadásoktól, illetve a szíriai vegyifegyver-készletek megsemmisítése volt – hangzott a washingtoni közlemény. 

Az Egyesült Államok és szövetségesei a damaszkuszi kormányzatot tartják felelősnek a vegyifegyver-támadásért, s mint a Fehér Ház szóvivője pénteken közölte: „nagyon megbízható” hírszerzési információk megerősítik, hogy az ideggázzal elkövetett támadásért Damaszkusz a felelős.

A francia ellenzék a parlamenti vitában kétségeit fejezte ki a légicsapásokkal kapcsolatban

A szocialisták kivételével valamennyi francia ellenzéki párt kétségeit fejezte ki hétfőn a nemzetgyűlésben a szíriai vegyifegyver-létesítmények ellen az amerikai, brit és francia harci gépek által végrehajtott légicsapásokat illetően.

A francia alkotmánynak megfelelőn a szombatra virradó éjjel a köztársasági elnök által elrendelt katonai akcióról szavazás nélküli vitát rendeztek a parlament alsóházában, ahol a jobbközép Köztársaságiak, a radikális jobboldali Nemzeti Front és a radikális baloldali Lázadó Franciaország is ellenérzését fejezte ki, míg a „Köztársaság lendületben” nevű kormánypárt és az ellenzéki szocialisták Új baloldal nevű csoportja jelezte, hogy támogatják az államfő döntését.

Vitaindítójában Edouard Philippe miniszterelnök Emmanuel Macron államfő vasárnapi esti tv-interjújának legfőbb érveit ismételte meg.

„2017 májusban a köztársasági elnök egyértelműen meghúzta a határvonalat: egy bizonyítottan a szíriai erőknek tulajdonítható vegyi támadás azonnal választ követel. A válaszunk igazolható minden szempontból. A kivitelezésében arányos volt” – mondta a kormányfő. „Határozott üzenetet küldtünk, világos üzenetet, erős üzenetet. Azt akartuk jelezni, hogy semmilyen katonai győzelem nem érhető el büntetlenül vegyi fegyverekkel” – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a francia titkosszolgálatok bizonyítékai alapján döntött az államfő a beavatkozásról.

A vitában, ahol viszonylag kevés képviselő jelent meg, a miniszterelnök nehéznek és legitimnek nevezte Emmanuel Macron döntését, jelezve, hogy az államfő „az erő alkalmazása előtt mindent megpróbált politikai és diplomáciai úton, hogy észre térítse Damaszkuszt”.

Christian Jacob, a jobbközép Köztársaságiak frakcióvezetője szerint „nem bizonyított a szíriai francia beavatkozás értelme”.

„Attól tartunk, hogy az (ENSZ) felhatalmazás nélküli beavatkozással Franciaország még inkább elszigetelődik a világnak ebben a térségében, ahol a kapcsolatai lehetővé tették volna, hogy a történelmének megfelelő szerepet játsszon” – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Hasonló érveket hozott fel a radikális baloldal és a radikális jobboldal is

„A nemzetközi jogban, kizárólag megalapozott bizonyítékok alapján léphetünk fel” – mondta Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország vezetője, aki az ENSZ felhatalmazás hiánya mellett a regionális szervezetek, mégpedig az Arab Liga véleményének figyelmen kívül hagyását is a kormány szemére vetette.

Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke szerint „a köztársasági elnök jól tudja, hogy megsértette a nemzetközi jogot, és most megpróbálja a nemzetközi legitimitás fogalmát létrehozni”.

Emmanuel Macron a vasárnap esti tv-interjúban elmondta, hogy „az ENSZ Biztonsági Tanácsának három állandó tagja avatkozott be a nemzetközi legitimitás legszigorúbb keretében, a vegyi fegyverek használatát tiltó egyezmények megsértése miatt anélkül, hogy háborút hirdetett volna Bassár el-Aszad rezsimje ellen”.

„Nagyon pontosan céloztuk a nemzetközi joggal ellentétes vegyifegyver-létesítményeket és semmilyen kárt nem okoztunk az oroszoknak” – hangsúlyozta a francia elnök.

Emmanuel Macron megerősítette, hogy a légicsapások nem jelentenek hadüzenetet Szíria ellen, a hét éve tartó konfliktusból Franciaország továbbra is a politikai megoldást látja kiútnak, és egyelőre nem sürgeti Bassár el-Aszad elnök távozását sem.