Német alkancellár: Szorosabb együttműködés kell a kelet-európai EU-tagországokkal

 

A működőképes Európai Unió (EU) érdekében szoros együttműködésre van szükség a közösség kelet-európai tagállamaival – mondta Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) megbízott elnöke egy lapinterjúban.

A Frankfurter Allegemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív vasárnapi lapban közölt interjúban arra a kérdésre, hogy elődje, Martin Schulz után ő is fel akarja-e építeni az európai egyesült államokat, kifejtette, hogy azoknak a pártján áll, akik szerint a konkrét problémák megoldásával kell foglalkozni.

Megjegyezte, hogy a sokhelyütt tapasztalható „Európa-szkepszis” talán nem annak tulajdonítható, hogy az EU-t túlságosan hatalmasnak tartják, hanem inkább annak, hogy „nem tűnik cselekvőképesnek ott, ahol cselekednie kellene”.

Sokáig tartott a helyes válaszok megtalálása

Ezt a tehetetlenséget éltük meg a migráció kérdésében 2015-ben, és az euróövezeti pénzügyi válságban is sokáig tartott a helyes válaszok megtalálása. Ezen változtatni kell, hogy mindenki azonnal felismerhesse, miért releváns Európa az ő életében is, függetlenül attól, hogy egy nyugatnémet nagyvárosról vagy egy dél-németországi faluról van szó.

Természetesen, ott is – mondta arra a kérdésre, vajon ezt kell-e elérni Magyarországon is, ahol a FAS szerint az „Európa-szkeptikus” Orbán Viktor nagy választási győzelmet aratott. Hozzátette, hogy egy működőképes Európához szoros együttműködésre van szükség a kelet-európai tagállamokkal, gondoskodni kell arról, hogy ezek a fiatal demokráciák jól megtalálják a helyüket a közösségben.

El kell érni, hogy Lengyelország, a balti államok és a térség többi országa támaszkodhasson az EU-ra, biztonsági kérdésekben is. Ez az előfeltétele annak, hogy ragaszkodhassunk a jogállami elvek feltétlen betartásához – mondta az SPD megbízott elnöke.

Heiko Maas: Nem szabad a „kétosztályos Európa” látszatát kelteni

Hasonlóan fogalmazott egy másik vezető szociáldemokrata politikus, Heiko Maas külügyminiszter is, aki a Der Spiegel című hírmagazin hétvégi számában megjelent interjúban kiemelte: döntő jelentőségű, hogy sikerül-e kelet-európai szomszédainkat bent tartani az EU-ban, ezért nem szabad azt a látszatot kelteni, mintha „kétosztályos Európa” lenne, amelyben egyesek lemaradnak és nincs semmi szerepük, különben ezekben az országokban az Európa-ellenes hangokat segítjük, és egyre fogékonyabbá tesszük őket a megosztási kísérletekre.

Hozzátette: csak akkor tudunk komolyan beszélni a kelet-európaiakkal a változásokról, ha az az érzésük, hogy továbbra is az EU-ban akarjuk tartani őket. Világossá kell tenni, hogy akarunk titeket, szükségünk van rátok – fogalmazott a német külügyminiszter. Varsói bemutatkozó látogatásomon elmondtam: nem akarok vitát folytatni arról, hogy az EU-s költségvetésből teljesített kifizetéseket a jövőben a jogállamiság kérdéseitől is függővé tesszük – emelte ki Heiko Mass.

Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy ezt fenyegetésnek szánja-e. Mint mondta, egyértelművé kell tenni, hogy nem történhetnek meg olyan dolgok, amelyek alapvetően ellentétesek az európai értékekkel.