A cseh külügyi és védelmi tárca helyeselte a légicsapást, Zeman szóvivője viszont bírálta

 

A cseh külügy- és védelmi minisztérium helyeselte a Szíria elleni légitámadást, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hajtott végre szombatra virradóra, Milos Zeman államfő szóvivője viszont bírálta a történteket.

A Nyugat támadása üzenet mindenkinek, aki a jövőben továbbra is használni akar vegyi fegyvereket Szíriában – állapította meg nyilatkozatában a cseh külügyminisztérium. „Az Európai Unióval és a többi szövetségessel együtt felszólítjuk a konfliktusban résztvevő összes felet, hogy járuljon hozzá a feszültség csökkentéséhez, újítsák fel a béketárgyalásokat a politikai megoldás érdekében” – olvasható a dokumentumban.

A brit légierő gépe bevetésre készen. (EPA/JASON BYE)

„Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország világosan kinyilvánította, hogy a vegyi fegyverek bevetését semmiképpen sem lehet megtűrni” – írta Karla Slechtová cseh védelmi miniszter a Twitteren megjelent bejegyzésében. Milos Zeman köztársasági elnök szóvivője szerint viszont a katonai megoldásnak az utolsónak kellene lennie a lehetséges megoldások sorában.  „A katonai megoldás mindig a legutolsó” – állította Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a Twitteren megjelent bejegyzésében. Ovcácek egy későbbi bejegyzésében bírálta a cseh újságírókat és a civil szervezeteket, akik szerinte lelkesen támogatják a szíriai háború folytatását.