Bemutatták a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést Brüsszelben

 

Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamiság helyzetét az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.

A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása. A képviselő egyebek mellett kitért arra, hogy Magyarországon korlátozták az Alkotmánybíróság hatáskörét, csorbították a bírói függetlenséget, valamint romlott a sajtó- és a szólásszabadság helyzete is, és támadást indítottak a civil társadalom ellen.

Kiemelte, nem a menedékkérőkről van szó, hanem arról, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az Európai Uniónak kötelessége cselekedni. „A figyelmeztetések ideje lejárt” – fogalmazott.

Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó hangsúlyozta: nem Magyarországot akarják támadni, és nem lenne szabad, hogy ebből bárki politikai tőkét kovácsoljon, ugyanakkor több olyan pont is van a dokumentumban, amely nem a jogállamiság kérdésével függ össze, ezeket nem kellene belekeverni ebbe az ügybe.

Ana Gomes: A magyar helyzet sokat romlott az elmúlt években

A szociáldemokrata Ana Gomes úgy vélekedett, hogy átfogó és világos a jelentés, amelyből jól látszik, hogy a magyar helyzet aggasztó és sokat romlott az elmúlt években, az országban súlyosan sérülnek az emberi jogok, a jogállamiságot pedig rendszerszintű veszély fenyegeti. A képviselő érintette többek között a kisebbségi jogokat, a gyülekezési jogot, az egyetemi szabadságot, a korrupciót és a menedékkérők jogait.

Ezzel szemben Marek Jurek, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójának politikusa szerint alaptalan vádak érik a magyar kormányt. Mint közölte, minden országnak joga van, hogy védje szuverenitását, Magyarországot pedig csak a kulturális különbségek miatt támadják.

Erre reagálva Sophia in ’t Veld liberális képviselő kijelentette, hogy a kulturális különbségeket valóban tiszteletben kell tartani, ugyanakkor az EU-ban vannak bizonyos általános alapelvek, amelyeket ugyancsak. Aláhúzta, hogy a magyar kormány „undorító gyűlöletkampányt” folytat, Orbán Viktor miniszterelnök az unió integritását veszélyezteti, az országot pedig ma fel sem vennék az unióba.

Gál Kinga: Ki kell vizsgálni az eljárás jogi kérdéseket

Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője és a LIBE alelnöke a jelentésre reagálva kiemelte, hogy 2004 óta a bizottság tagja, 2007 óta pedig az alelnöke, ilyen eljárásjogi módon még sosem hoztak elő jelentést. Olyan jelentésről még sosem folyt vita a bizottságban, amelyet az ülés kezdetének pillanatában kapnak meg a tagok.

Senki más nem láthatta eddig Sargentini asszony szerint ezt a jelentést – érdekes módon a tartalom nagy részét a Népszava már kiszivárogtatta, holott a képviselő azt hangoztatta, hogy a választások előtt nem jön majd ki ilyen jelentés. Annak ellenére, hogy kevés ideje volt alaposan átnézni a jelentést, a képviselő szerint ki kell vizsgálni ezeket az eljárásjogi kérdéseket.

Az állandóan emlegetett jogállamiság alapja a demokratikus választások eredményeinek elfogadása. Véleménye szerint az ellenérdekelt sajtó, az NGO-k, az otthon bukott ellenzék itteni segédletével a demokratikus választások eredményének a teljes semmibevételének lehetünk tanúi. A magyarokat nem kell akaratuk ellenére megvédeni, kiváltképp nem önmaguk ellen.

A demokráciát mi sem jellemzi jobban, minthogy a szavazópolgárok 70 százalékos részvétel mellett megerősítették a kormányt az eddig járt úton – még ha az nem is olyan színezetű, ahogy azt a migránsok kötelező betelepítése ellen továbbra is kiálló Magyarországot egy szubjektív életérzésből kiindulva szapuló Brüsszelben elképzelik.

A magyar közvéleményt ez a gyűlölködő és megalapozatlan magyar kormány fóbia irritálja a legjobban. „Magyarországon nem bántalmaz a rendőrség tüntetőket, nem tartóztat le ellenzéki politikusokat, nem gyilkolnak meg újságírókat, mégis csak nálunk látnak újra és újra rendszerszintű, mondvacsinált problémákat” – fogalmazott Gál Kinga.

Járóka Lívia: Az Orbán-kormány káll a romák mellett

Járóka Lívia, a Fidesz–KDNP roma származású EP-képviselője, az EP alelnöke szintén felszólalt a LIBE jelentését ismertető európai parlamenti vitában.

Felszólalásában felháborítónak tartotta, hogy a romákat próbálják felhasználni ahhoz, hogy üssenek a magyar kormányon, hiszen Orbán Viktor és kormánya volt, aki véget vetett a romákat megfélemlítő Magyar Gárda felvonulásainak, valamint a romagyilkosságoknak, nem pedig a szocialista kormányok. Ezenfelül az ő szociálpolitikája volt az, ami lehetőséget adott a romáknak ahhoz, hogy cigánytelepekről emberi körülmények közé költözzenek, és a közmunka révén munkát is adott tömegeiknek.

És Orbán Viktor és kormánya volt az, amelyik először küldött roma képviselőt az EU parlamentjébe személyemben – foglalta össze, miért tartja hazugságnak a romákkal való példálózást a jelentésben. Azt is megemlítette, hogyha a romák olyan fontosak lennének ennek a szervezetnk, akkor nem „rúgták volna ki” viharos gyorsasággal az ET főtitkárának egyébként szintén roma származású romaügyi jelentéstevőjét csak azért, mert a baloldal ellen szólalt fel.

Morvai Krisztina: Az unió folyamatosan támadja Magyarországot 

Magyarországnak folyamatosan nekimegy az Európai Unió, „mert kiállunk a nemzeti szuverenitásunk és függetlenségünk mellett, nem hagyjuk hogy bevándorlóországot csináljanak belőlünk” – jelentette ki Morvai Krisztina EP-képviselő az ülésen.

Reményét fejezte ki, hogy ezzel példát mutatunk más tagállamoknak is. Majd emlékeztetett, hogy 70 százalékos részvétel mellett kétharmados többséget szerzett a hazai választáson a tömeges bevándorlást ellenző kormány, amelynek sikerült ellenállnia a hatalmas túlerővel és a „Soros-csapatokkal” szemben. Nyilván ezt nehéz feldolgozni – tette hozzá.

Szíjjártó: Növekszik a Soros-birodalom nyomása

A magyar külgazdasági és külügyminiszter még a jelentés ismertetése előtt, Magyarországon tartott sajtótájékoztatót, ahol egyebek mellett kitért a Sargentini által készített jelentésre is. Úgy fogalmazott, hogy a LIBE „súlyosan antidemokratikus” eljárást folytat az országgal szemben, hiszen nem számít nekik a magyar emberek véleménye, akarata – közölte. Hozzáfűzte: márpedig Magyarországot a magyar emberek döntése alapján a kormány képviseli.

Megjegyezte: a jelentés egy célt szolgál, a Soros-birodalmat, ugyanis „azok, akik beavatkoztak a magyar választási folyamatba”, most rendkívül csalódottak, mert minden kísérletük ellenére a magyar emberek nemet mondtak a bevándorláspárti politikára és azokra a pártokra, amelyek ilyen álláspontot foglaltak el a kampányban.

Politikai manifesztáció a LIBE-jelentés a szakértő szerint

Tóth Norbert, az Alapjogokért Központ vezetője szerint politikai nyilatkozatnak tekinthető és kevésbé jogi elemek domináltak a csütörtökön ismertetett LIBE-jelentésben, amelyben a magyar jogállamiság helyzetét bírálták.

A jelentést készítő holland baloldali politikus szerint Magyarország aggasztón viszonyul a menekültekhez, csökkenti a bíróságok jogköreit és korlátozná a civilek munkáját. A képviselő külön kiemelte a Stop, Soros! törvénycsomagot, amelyet a magyar parlament még nem is tárgyalt. Tóth Norbert furcsának találta, hogy miközben átláthatóságról beszélnek, az EP-képviselők nem kapták meg előre a jelentés szövegét.

A dokumentum semmi újdonságot nem tartalmaz, amely inkább egyfajta politikai nyilatkozat, amely kevés jogi elemet tartalmaz – mondta az Alapjogokért Központ vezetője. A gyülekezési jog, a lex-NGO,  amely korlátozza a civil szervezetek szabad mozgását ismételten a civil társadalom jogait csorbítaná – ismertette a jelentést Judith Sargentini.

A jelentés számos olyan elemet is tartalmazott, mint például a főrabbi lemondása, amelynek semmi köze a választáshoz,  a magyar jogállamisághoz, csupán azt a látszatot akarták láttatni, hogy antiszemitizmus van. Ez is egy címke, mint ahogy az is, amikor rezsimként hivatkoztak a magyar kormányra. Az európai baloldali pártok előszeretettel címkéznek, hogy sarokba szorítsák ellenfelüket – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója.

Tóth Norbert arra számít, hogy a most soron következő ciklusban az ellenzék kampányüzenete az lesz, hogy megpróbálja  megkérdőjelezni a választás eredményét. Nem törvényszerű, hogy egy országban legyen baloldali párt, de Írországban, Lengyelországban is hasonlót látunk, és lehet, hogy Magyarországon is így lesz – fogalmazott.

Sorosék lobbilistáján a LIBE tagjai

A LIBE bizottság tagjai között legalább 30 olyan képviselő található, akik a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány lobbilistáján is szerepelnek. A Sargentini-jelentés eredményeképp akár megindulhat Magyarországgal szemben a végső esetben szavazatmegvonással járó hetes cikkely szerinti eljárás is.

Judith Sargentini egyébiránt az Európai Parlamentben a bevándorlás egyik legelszántabb szószólójának számít. Egy korábbi Twitter-bejegyzésében arról is vallott: tíz éve működik együtt Soros György alapítványaival – mint írta – eredményesen.

Az Európai Parlament (EP) által közreadott kép Judith Sargentiniről, az Európai Parlament zöld párti frakciójának holland képviselőjéről az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről tartott meghallgatásán Brüsszelben 2017. december 7-én. (MTI/Európai Parlament/Dominique Hommel)

Judith Sargentini, az Európai Parlament zöld párti frakciójának holland képviselője (MTI/Európai Parlament/Dominique Hommel)

A Fidesz frakcióvezetője szerint „bosszúra” készülnek Brüsszelben

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az M1-nek azt nyilatkozta: Brüsszel bosszúhadjáratot indít Magyarország ellen. Véleménye szerint a Sargentini-jelentés elkészítésének két oka van: „Az egyik a magyar migrációs politika, amely következetesen elutasítja a bevándorlást, a másik pedig a választópolgárokkal szembeni bosszú, akik egyértelműen és világosan kiálltak a jelenlegi polgári kormány mellett a választáson” – fogalmazott Gulyás Gergely.