Trump az oroszoknak: Készüljetek, menni fognak a rakéták!

 

Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Alekszandr Zaszipkin, Oroszország bejrúti nagykövetének bejelentésére, aki a Szíriára esetlegesen kilőtt amerikai rakéták lelövését helyezte kilátásba, azt, hogy az ország azokat a harci eszközöket is célba veheti, amelyekről a rakétákat indítják.

Oroszország csak hadd esküdözzön. Készüljenek, mert a rakéták menni fognak, sőt szépek, újak és „okosak” lesznek! Senkinek sem kellene gázzal saját népüket gyilkoló állatokkal társulni, akik ráadásul még élvezik is a mészárlást – fogalmazott mikroblogja legfrissebb bejegyzésében Donald Trump.

 

 

Az orosz hadsereg már március 13-án bejelentette, válaszolni fog bármilyen Szíria elleni amerikai csapásra, célba véve mind a rakétákat, mind a támadásban részt vevő indítóállásokat. Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök legszorosabb szövetségese az országban dúló fegyveres konfliktusban.

Donald Trump, amerikai elnök kabinetjének ülésén a washingtoni Fehér Házban 2018. április 9-én (Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében válaszolt az orosz bejelentésre (Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)

A Szíriára mérendő potenciális csapás azért került ismét napirendre, mert helyszíni jelentések szerint múlt szombaton gáztámadás érte a Damaszkusz mellett fekvő Dúmát, többtucatnyian meghaltak, és a Nyugat az Aszad-rezsimet teszi felelőssé ezért.

„Ha az amerikaiak támadnak, akkor a rakétáikat le fogjuk lőni, és azokat az állásokat is, ahonnan indították őket” – mondta arabul az orosz nagykövet. Hozzátette, hogy ki kell zárni a közvetlen összecsapás lehetőségét, és Moszkva nyitott a tárgyalásokra.

Moszkva: Az „okos rakétáknak” a terroristák irányába kellene szállniuk

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Facebook-bejegyzésben reagált az amerikai elnök Twitter-üzenetére: „az ’okos rakétáknak’ a terroristák, nem pedig a törvényes kormány irányába kellene szállniuk, amely több éve harcol a nemzetközi terrorizmussal a saját területén” – írta Zaharova. Trump a korábbi jelentések szerint azzal kapcsolatban mérlegelte egy katonai csapás lehetőségét, hogy szíriai ellenzéki szervezetek állítása szerint Damaszkusz erői szombaton vegyi fegyvert vetettek be a Kelet-Gútához tartozó Dúma városban. Az állítólagos incidens következtében értesülések szerint többtucatnyi polgári lakos életét vesztette.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője (Forrás: Wikipedia)

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője (Forrás: Wikipedia)

A szóvivő szerint a Trump által említett „okos rakéták” megsemmisíthetik Szíriában a vegyi fegyverek bevetésének minden bizonyítékát. „És az OPCW (Vegyifegyver-tilalmi Szervezet) ellenőreit figyelmeztették arra, hogy az „okos rakéták” megsemmisítik a vegyi fegyver bevetésének összes bizonyítékát a terepen? Vagy az egész elképzelés abból áll, hogy a provokáció nyomait mielőbb „okos rakéták” csapásaival kell eltörölni, hogy a nemzetközi ellenőrök számára ne maradjon keresendő bizonyíték?” – fogalmazott Zaharova.

Hulusi Akar török vezérkari főnök (j) és Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke (Fotó: MTI/EPA/A török fegyveres erők vezérkarának sajtóirodája)

Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke és Hulusi Akar török vezérkari főnök (Fotó: MTI/EPA/A török fegyveres erők vezérkarának sajtóirodája)

Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke még március 13-án kilátásba helyezte, hogy Moszkva katonai válaszlépéseket fog tenni, ha egy Szíriában végrehajtandó amerikai csapás orosz katonák életét veszélyeztetné. A tábornok rámutatott, hogy a szíriai védelmi minisztérium intézményeiben és objektumaiban, valamint a békéltető központban orosz katonai tanácsadók és rendészek tartózkodnak. Hangsúlyozta, hogy veszélybe kerülésük esetén az orosz fegyveres erők válaszintézkedéseket hoznak majd mind a bevetett rakéták, mind pedig a hordozóeszközeik ellen.

Oroszország Dúmában dolgozó szíriai és orosz orvosokra és vegyvédelmi szakértőkre hivatkozva korábban azt közölte, hogy a városban a híresztelések ellenére nem találták nyomát vegyifegyver-támadásnak. Moszkva szerint az OPCW elfogadta a helyszín vizsgálatára szóló orosz felkérést.