Sorosnak csak az ukrán kormányban 150 irányított embere van

 

Soros György egyik legfontosabb ukrajnai embere, Jevhen Bisztrickij egy beépített újságírónak árulta el, hogyan ülteti be saját embereit Soros az ukrán minisztériumokba. Beszél arról is, hogy 150 Soros által pénzelt szakértő dolgozott ukrán minisztériumokban, valamennyiükkel személyesen is találkozott a milliárdos. Soros György receptje a kormánybuktatástól a hatalomátvételig.

„A forradalmat követően Soros úgy döntött, hogy pénzt ad úgynevezett stratégiai tanácsadó csoportok felállítására. (…) Hogy ez mit jelent? A forradalom után, képzeld el az új minisztériumokat, az új hatalmat, ők nem értettek hozzá, hogyan lássák el ezt a feladatot nekünk. (…) Csak iránymutatásra volt szükségük a csoportoknak, és mi adtunk pénzt a szakértőknek, akik már korábban vagy attól fogva elkezdtek ezeken a politikákon dolgozni” – a megdöbbentő állításokat Soros György egyik legfontosabb ukrajnai embere Jevhen Bisztrickij árulta el egy bizalmas beszélgetésen. Azt nem tudta, hogy beszélgetőpartnere beépített újságíró, így mellébeszélés nélkül bevezette a részletekbe.

Soros recept 1.: Buktasd meg a kormányt!

A bizalmi ember pontról pontra kifejtette, hogyan segített Soros az alapítványain keresztül a jobboldali Janukovics-kormány megbuktatásában. A Magyar Idők által korábban bemutatott felvételek alapján tömören a lényeg: a kijevi forradalmat megelőző években a Nyílt Társadalom Alapítvány gyakran nyújtott bőkezű pénzügyi támogatást a helyi civil szervezeteknek, így sikerült kiépíteni egy olyan hálózatot, amelyen keresztül már könnyedén be tudtak avatkozni az ukrán belpolitikába úgy, ahogy azt saját érdekeik kívánták.

Soros recept 2.: Ültesd be az embereidet kulcspozíciókba!

A lap most nyilvánosságra hozott felvételén a kormánybuktatás utáni befolyásszerzésről beszél Bisztrickij. Elárulta, hogyan próbálta meg Soros a politikai kontrollt átvenni az újonnan felállított kormány minisztériumaiba ültetett emberei segítségével.

A minisztériumokba úgynevezett „stratégiai tanácsadó csoportokat” épített be. Ezen „stratégiai tanácsadókon” keresztül aztán már kedvére befolyásolhatta a kormányzati döntéshozatalt. Kérdésre válaszolva Bisztrickij részletesebben is bemutatja a módszert: „2013-tól kezdve, a forradalmat követően, a George Sorossal kötött megállapodás alapján elkezdtük pénzelni ezen iránymutató jelentések elkészítését.”

A stratégiai tanácsadók dolgoztak „néhány kulcsfontosságú miniszternek, követték a minisztériumokat, és ellátták őket azzal a tudással, hogyan kell átültetni. Ez jelent időpontokat, modelleket, tudod, ilyen átültetési terveket”.

Soros recept 3.: Növeld a számukat, vedd át a teljes politikai hatalmat!

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Soros körülbelül 150 szakértőt telepített az ukrán minisztériumokba, akikkel egyszer egy nagy eligazításon is találkozott. Bisztrickij elmondta, „2014 júliusában nemzetközi koordinációs találkozót szerveztünk a stratégiai tanácsadó csoportok összes szakértőjével. Vagy 150 ember vett részt ezen, és nagyon komoly vita volt arról, hogyan szervezzünk, illetve alakítsuk ki például a politikánkat. (…) Soros vastagon benne volt ebben.”

A találkozón ráadásul – Soros bizalmi embere szerint – nemcsak a kulcsfontosságú miniszterek, illetve a támogatók és a nagykövetek, de még az elnök és a miniszterelnök is részt vett.

Soros recept 4.: Tartsd ellenőrzés alatt az országot!

Soros György egyik legfontosabb ukrajnai embere azt is elárulja, Soros „extrém módon érdeklődött Ukrajna iránt (…) a Majdan-forradalom utáni első három évben hatszor járt Ukrajnában”. Soros ezen alkalmakkor az elnökkel és két miniszterelnökkel is tárgyalt.