Százezrek tüntettek a fegyvertartás szigorításáért az Egyesült Államokban

 

Százezrek tüntettek a fegyvertartásra vonatkozó szabályok szigorításáért Washingtonban és számos amerikai nagyvárosban szombaton. A megmozdulást a floridai ámokfutás túlélői szervezték.

A floridai Parkland gimnáziumában elkövetett, 17 halálos áldozattal járó februári mészárlás egyik túlélője azt követelte a fővárosi tüntetésen, hogy a katonákon kívül senki ne viselhessen fegyvert. A tömeg ünnepelte beszédét.

„Úgy vélem, hogy a fegyver ostoba dolog”  mondta a washingtoni felvonulás egyik résztvevője, a 11 éves Zoe Tate. – „Önmagában az is elég ijesztő, hogy biztonsági őrök vannak az iskolában. Nem kellenek fegyveres tanárok”.

Hatalmas tiltakozásokra került sor Bostonban, New Yorkban, Chicagóban, Houstonban, Fort Worthben, Texasban, Minneapolisban és a tömeggyilkosság színhelyén, a floridai Parklandben.

A középiskola közelében található egyik parkban több mint 20 ezren gyűltek össze fokozott rendőri jelenlét mellett.

„Ami elég, az elég” – kiabálták a tüntetők. „Miért számítanak inkább a fegyvereid, mint a mi életünk?” – állt az egyik transzparensen.

Az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) nem fűzött megjegyzést a szombati eseményekhez. Az NRA a fegyveres erőszak ellen meghirdetett, március 14-i diákfelvonulásokra válaszul egy géppisztoly képét tette közzé a Twitteren a következő üzenet kíséretében: „Köszi, de majd én ellenőrzöm a saját fegyvereimet”.

Mintegy 30 fegyverpárti ellentüntető tiltakozott a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) washingtoni székhelye előtt némán. „A felfegyverzett áldozatok tovább élnek”, „Ne sértsétek tovább a polgári jogokat” – állt a transzparenseiken.

Az Egyesült Államok a nyugati országok között az egyetlen, ahol a fegyverviselés alkotmányos alapjog az alaptörvény 1791-ben elfogadott második kiegészítése óta, de a vásárlás és viselés szabályait az egyes államok határozzák meg.

Friss felmérések azt mutatják, hogy az amerikai közvélemény a fegyvertartás szigorítása felé mozdult el. Egy, az amerikai hírügynökség által készített új közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 69 százaléka mondja azt, hogy szigorítani kellene a fegyvervásárlásra és -birtoklásra vonatkozó törvényeket. 2016 októberében még csak a válaszadók 61, 2013 októberében pedig 55 százaléka gondolkodott hasonlóan.