Spöttle: Többgenerációs fiatalok követik el a merényleteket

 

Legyen szó bármilyen merényletről, nagyrészt többgenerációs fiatalok követik el a merényleteket – mondta az M1 Ma délután című műsorában Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő.

Lehet, hogy nem Franciaországban született az a terrorista, aki ma túszokat ejtett egy szupermarketben, hanem bevándorló volt, viszont rajta volt a francia hatóságok és a titkosszolgálat listáján, amelyen a „veszélyeztetőket” tartják nyilván, tehát azokat a radikálisokat, akik bármikor átfordulhatnak, és végre is hajthatnak egy esetleges terrorcselekményt – mondta Georg Spöttle az M1 Ma délután című műsorában.

A biztonságpolitikai szakértő beszélt arról is, hogy Németországban, Franciaországban azt tapasztalta, hogy, akik Marokkóból és Algériából érkeznek Európába, csak később radikalizálódnak. Hozzátette, előtte jellemzően bűnözőként élnek. Nagyjából 2-3 évig börtönben ülnek, és ott radikalizálódnak önjelölt vallási vezetőkkel, akikkel általában egy cellában ülnek. Kiemelte, ők fordítják át a bűnözőket a radikális iszlám oldalára, nagy valószínűséggel a mostani terrorista esetében is ez lehetett, mivel több köztörvényes bűncselekményt is elkövetett már.

Georg Spöttle arról is beszélt, hogy a terroristák 90 százaléka nagyon alacsony iskolázottságú, még a gimnáziumot sem végezték el, kivétel a 2001-es merénylet, ahol szinte mindegyik elkövető egyetemista volt. De akár Salah Abdeslamnál vagy a brüsszeli merénylőknél is azt lehetett tapasztalni, hogy az érettségiig sem jutottak el.

„Ha visszagondolunk a barcelonai gázolásos merényletre, megfigyelhető volt, hogy az elkövetők már jobban beszéltek spanyolul mint arabul, második és harmadik generációs fiatalok voltak, és itt is teljesen értetlenül álltak a hatóságok azelőtt, hogy munkahelyük volt, tökéletesen integráltnak tartották őket, és még a mai napig nem tudják, hogy vajon az internet segítségével, vagy esetleg akkor radikalizálódhattak-e, amikor a nagyszüleiket meglátogatták Marokkóban” – emlékeztetett a biztonságpolitikai szakértő.

Megjegyezte, legyen szó bármilyen merényletről, nagyrészt többgenerációs fiatalok követik el a merényleteket.

Arról is beszélt, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy a merénylő felrobbantja magát, és akkor többméteres körzetben meghal mindenki aki ott áll. Ilyenkor a legszerencsésebb, ha megpróbálják megrohamozni, és egy végső mentőlövéssel ártalmatlanná tenni, vagy megölni a támadót, mert a dzsihadista a saját, és mások életét sem tartja tiszteletben, tehát elég veszélyes tárgyalni vele.