Ismét tízezrek tüntettek több szlovák városban

 

Az egy héttel ezelőttihez hasonló számban, becslések szerint ismét néhány tízezren vettek részt azokon pénteken tartott tömegmegmozdulásokon, amelyeket a több szlovákiai városban hirdettek meg "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért!" jelszóval.

Az első hasonló tömegmegmozdulást három hete tartották a meggyilkolt újságíróra, Ján Kuciakra és barátnőjére való – akkor még politikamentesnek meghirdetett – megemlékezésként. A mostani és a múlt héten, ugyancsak pénteken tartott tüntetés gyakorlatilag az első „gyászmenet” folytatásának tekinthető, bár időközben a szervezők követelései változtak, fokozódtak.

Míg az első – néhány ezres – tömegmegmozduláson még a kettős gyilkosság kivizsgálását és az országos rendőrfőkapitány, illetve az időközben posztjáról lemondott Robert Kalinák belügyminiszter távozását sürgették, a múlt heti rendezvény szervezőinek legfőbb követelése már a Robert Fico vezette kormány távozása volt.

A mostani tömegmegmozduláson – amelyre egy nappal azután került sor, hogy Robert Fico csütörtökön lemondott miniszterelnöki posztjáról – már a 2016-os parlamenti választáson legnagyobb támogatottságot szerző kormánypárt, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezető képviselőinek a “közéletből való távozását” és előrehozott parlamenti választásokat követeltek.

A péntek délután ötre meghirdetett demonstrációk közül ismét a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén tartott megmozduláson vettek részt a legtöbben, a tüntetés résztvevői fél órával a rendezvény kezdete után csaknem egészében megtöltötték a teret, amely a hasonló rendezvények leggyakrabban választott helyszínének számít Pozsonyban.

A tüntető tömeget jelentős részben fiatalok alkották, sokan közülük transzparenseket tartottak, ezek között az „Elég volt” , „Ideje menni” , „Nem akarunk maffiaállamot” és hasonló, illetve a legerősebb kormánypárt különböző funkcionáriusainak bebörtönzését követelő feliratokat lehetett olvasni.

A tüntetésen felszólaló szónokok – akik között több színész, zenész, liberális értelmiségi volt – hasonló értelmű követeléseket fogalmaztak meg, leginkább előrehozott választásokat követeltek, illetve annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a Robert Fico lemondása után, az új kormány megalakításával megbízott Peter Pellegrini leendő miniszterelnök csupán „Fico bábja”, valamint arra is felszólították a pozsonyi törvényhozás képviselőit, hogy ne szavazzanak bizalmat az új kormánynak.

A tüntetés idején a szónoki pódiumon zenészek is felléptek, és a megmozdulás egyéb körülményei – profi hangosítás, mobilvécék, röplapokat osztogató aktivisták – is jó szervezettségről tanúskodtak. A tüntetés előtt egy kisteherautó egy fuvarnyi trágyát vitt az elnöki palota elé, ám ezt végül nem öntötte le. A pozsonyi tüntetést hét körül nyilvánították befejezettnek a szervezők, a tömeg nagy része szétoszlott, néhány százan azonban a kormánypalota elé vonultak, ahol az épület kerítésére a „Korrupt kormány hivatala” feliratú transzparenst erősítették, néhányan pedig tojásokat dobtak az épület irányába.

Eközben pénteken Peter Pellegrini megkezdte a leendő új szlovák kormány összetételéről szóló egyeztetéseket, s megismételte: az új kabinet megtartja „Európa-párti” irányultságát. A Robert Fico ellen hétfőn bizalmatlansági indítványt beterjesztő ellenzéki pártok – annak okafogyottságára hivatkozva – pénteken visszavonták indítványukat.

Ugyancsak pénteken ismeretlen tettes megpróbálta felgyújtani a legerősebb kormánypárt zsolnai pártközpontját, amire a kormányalakítással megbízott miniszterelnök azzal reagált, hogy a felkorbácsolt érzelmek keretek között tartására szólított fel. A történtekkel összefüggésben és arra reagálva, hogy több életveszélyes fenyegetést kaptak, pénteken rendőri védelmet kért Bugár Béla, a hármas szlovák kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Hídnak az elnöke.

Azzal, hogy Andrej Kiska államfő Pellegrinit, az eddigi miniszterelnök-helyettest bízta meg kormányalakítással, megkezdődött a kabinet széles körű átalakítása, amivel a kormánykoalíciónak vélhetően sikerül elkerülnie az ellenzéki pártok és Kiska által szorgalmazott előrehozott parlamenti választásokat.

Robert Fico távozását egybehangzóan elégtelennek minősítették a szlovák belpolitikai válság legerősebb hangadói, köztük a pozsonyi parlament két legerősebb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) és az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű csoportosulás. Előbbi elnöke, Richard Sulík Fico távozására reagálva azt mondta: „csökkent az előrehozott választások esélye, de ez nem jelenti azt, hogy azt nem kényszeríti ki az utca.” Hasonló véleményt fogalmazott meg Andrej Kiska, aki azt mondta: úgy érzi, hogy Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico kormányfő lemondása „nem kell, hogy elégséges jelzés legyen” arra, hogy a tömegmegmozdulások befejeződjenek.

A február végén élettársával együtt meggyilkolt Ján Kuciak tényfeltáró újságírót a rendőrség feltételezése szerint vélhetően munkájával összefüggésben öltek meg. Az előrehozott választások megtartására – Robert Fico politikai ellenlábasaként – először Andrej Kiska államfő tett javaslatot. Fico az elnök lépéseit a demokratikus parlamenti választási eredmények megtagadásának nyilvánította, az újságíró-gyilkosság után történteket pedig többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek „a forgatókönyve nem Szlovákiában íródott”.