Egyre több támadást követnek el a bevándorlók Németországban

 

Németországban többen azzal vádolják a rendőrséget és a sajtót, hogy a bevándorlókhoz köthető bűncselekményeknek csak egy töredékét hozzák nyilvánosságra. Pedig rendszeresek a kiskorúak elleni támadások.

Németországban többen azzal vádolják a rendőrséget és a sajtót, hogy a bevándorlókhoz köthető bűncselekményeknek csak egy töredékét hozzák nyilvánosságra. Miközben rendszeresek például a kiskorúak elleni támadások.

Nemrég egy afgán férfi egy 13 éves lányt erőszakolt meg Stuttgart közelében, Esslingenben. Az afgán férfi korábban már ült börtönben hasonló bűncselekmény miatt, decemberben szabadult, és a gyanú szerint ezután erőszakolta meg a lányt.

Az M1 tudósítója elmondta, az esslingeni eset ügyében még folyik a nyomozás, egyelőre annyit tudni, hogy a kislány és az édesanyja csak két nappal az eseményeket követően mertek feljelentést tenni. Hozzátette, a 2015-ös migrációs válság óta Németországban folyamatosan fordulnak elő bűncselekmények kiskorúakkal szemben.

Nagyon sok ezek közül világszerte elhíresül, a legfrissebb ezek közül egy berlini eset, amikor húsz késszúrással öltek meg egy 14 éves lányt. Ez ügyben még tart a rendőrségi vizsgálat. Sok a találgatás, az újságok azonban már egyértelműen arról írnak, hogy egy „vendég”, azaz Angela Merkel által meghívott bevándorló lehet az elkövető.

Attól is írnak, hogy ez a Berlin környéki áldozat a 301. eset, akit egy menedékkérő gyilkolt meg – mondta az M1 tudósítója.