Nógrádi: Katasztrófa lesz, ha nem szavazzák meg a nagykoalíciót Németországban

 

Hamarosan eldőlhet a német nagykoalíció sorsa. Szakértők szerint a Német Szociáldemokrata Párt tagjainak többsége a pártszavazáson rábólint a megállapodásra, ám ha ez mégsem történik meg, Nógrádi György szerint katasztrófa jöhet.

Rendkívül furcsák az előjelek, hiszen a szociáldemokrata párttagság 52 százaléka nem akarja nagykoalíciót, míg a felső vezetés 70 százaléka igen – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1-en.

Úgy fogalmazott: ha nem jön össze a többség, az katasztrófához vezethet, és még pártszakadás is jöhet.

Kiemelte: abban az esetben, ha nem szavazzák meg a nagykoalíciót, akkor több forgatókönyv is lehetséges. Vagy kisebbségi kormány alakul, vagy újra felveszik a kapcsolatot a zöldekkel és a liberálisokkal. Ám a liberálisok kijelentették, míg Merkel áll a Kereszténydemokrata Unió (CDU) élén, addig erre nem hajlandók. A harmadik lehetőség egy új választás, de ez azt jelentené, hogy hónapokig nem lesz kormánya Németországnak – mondta.

Elmondta azt is, hogy a CDU kongresszusán arról volt szó, megválasszák e a Saar-vidéki miniszterelnököt főtitkárnak, illetve, hogy elfogadják-e a nagykoalíciót. Egyetlen dologról azonban nem esett szó: hogy hogyan tovább – fejtette ki.

Berlin, 2018. február 26. Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke beszél a párt rendkívüli kongresszusán Berlinben 2018. február 26-án. A kongresszuson a résztvevők várhatóan döntenek a kormánykoalíciós megállapodásról, és főtitkárt választanak. A háttérben Helmut Kohl egykori német kancellár portréja látható. (MTI/EPA/Philipp Gülland)

Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a párt rendkívüli kongresszusán (MTI/EPA/Philipp Gülland)

Arról is beszélt, hogy Angela Merkel az egyetlen 60 év feletti a kormányban. Mellette ketten jöttek át a régi kormányból, Peter Altmaier, valamint Eberhard van der Laan, mindketten 59 évesek. A kormány egészségügyminisztere 40 év alatti, aki egyébként korábban folyamatosan a migrációval foglalkozott.  A cél, hogy „kikapcsolják a migránskérdésből”, és ne legyen Merkelnek a párton belül komoly ellenfele, kihívója – emelte ki Nógrádi György.

A szavazás február 20-án kezdődött el a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kötött koalíciós szerződésről.

Az SPD akkor folytathatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a 463 723 párttag legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a szerződés elfogadására voksol. A szavazás március 2-ig tart, az eredményt március 4-én hirdetik ki. A levélben lebonyolított pártszavazás költségei 1,5 millió eurót (465 millió forint) tesznek ki.