Ausztrál külügyminiszter: A kormánynak kell irányítania a migrációt

 

Egy kormánynak tudnia kell, kik és hányan vannak az országa területén, valamint fent kell tartania a jogot arra, hogy saját határait ellenőrizze – ezt mondta az M1-nek adott exkluzív interjúban az ausztrál külügyminiszter. Arról is beszélt, hogy rengeteg kritika érte az ausztrál bevándorlási szabályokat, de nekik csak azzal kell foglalkozniuk, hogy mi jó az ausztráloknak.

„Annak ellenére, hogy Magyarország és Ausztrália földrajzilag távol van egymástól, világnézetük sok tekintetben azonos. Közösek az értékeink, és egy üzleti, kereskedelmi beruházási kapcsolatot is fenntartunk, amelyben nagy lehetőségek rejlenek” – közölte Julie Bishop, Ausztrália külügyminisztere.

„Továbbá szeretnénk szabadkereskedelmi megállapodást kötni az Európai Unióval – amihez Magyarország támogatására is számítunk –, annak érdekében, hogy egy nyíltabb, szabadabb kereskedelem valósulhasson meg Európa és Ausztrália között” – tette hozzá.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Julie Bishop ausztrál külügyminisztert a Parlamentben 2018. február 22-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Ausztrália sokat nyerhetne a szorosabb együttműködéssel

A visegrádi négyek külügyminisztereivel való találkozással kapcsolatban Julie Bishop azt mondta: egy nagyon pozitív megbeszélésen van túl. „Jó, hogy Ausztrália hallhatja a V4-ek véleményét is az unióról, ami által más nézőpontból tekinthet a szövetségre” – vélekedett a külügyminiszter.

„Sok közös érdekünk van a V4 csoporttal, emellett katonailag is együttműködünk a világ különböző pontjain. Úgy érzem, hogy Ausztrália sokat segíthetne, és maga is sokat nyerhetne a szorosabb együttműködéssel” – fogalmazott.

A haderő kezében a gyakorlati irányítás

Julie Bishop közölte: megvitatták az illegális migráció kérdését is. „Ausztráliának van tapasztalata ilyen téren, amit szívesen meg is oszt azokkal, akiket érdekel. Az országban nagyon laza volt a határvédelmi szabályozás, mielőtt kormányra kerültünk, 2013-ban százával érkeztek az embercsempészek hajói Ausztráliába” – mondta.

„Ezeknek a bűnszervezeteknek a segítségével több ezer ember akart illegálisan az országunkba lépni, ezért úgy döntöttünk, hogy megvédjük a határainkat és visszavesszük az irányítást. Ennek a programnak a gyakorlati irányítását a haderő kezébe adtuk” – jelentette ki.

Hozzátette: a haderő biztosítja, hogy az emberek csak az általunk meghatározott módon és számban léphessenek be Ausztráliába.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Julie Bishop ausztrál külügyminiszter a megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. február 22-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Működik az új határvédelmi rendszer

„Évente 18 ezer 750 menekültnek adunk vízumot, hogy letelepedhessenek Ausztráliában. Úgy véljük, hogy a kormánynak kell irányítania a migrációt, a kormánynak kell meghatároznia az országba érkező emberek számát, és az érkezés körülményeit” – hangsúlyozta.

Amióta az új határvédelmi rendszer működik, vagyis mintegy 3 és fél éve, illegálisan senki nem lépett be az országba – fűzte hozzá.

„Szeretnénk megőrizni a lakosságnak a bevándorlási rendszerbe vetett bizalmát, valamint békés, biztonságos és törvényes utat keresünk azok számára, akik Ausztráliába akarnak jönni” – közölte.

Az ausztrál kormány az ausztrál emberek akaratát képviseli

Julie Bishop elmondta: az Ausztráliába áramló, nettó migráció nagysága évente 180-190 ezer főre tehető. „Egyike vagyunk a világ azon három országának, amely a legtöbb embert fogadja be humanitárius, vagy menekültügyi alapon” – tette hozzá, ugyanakkor kijelentette: „szuverén nemzetállam vagyunk, az ausztrál kormány az ausztrál emberek akaratát képviseli”.

Az ENSZ migrációs csomagjával kapcsolatban a politikus közölte: hisznek abban, hogy a szuverén államnak elsőbbsége van, hogy meghatározza saját bevándorlásügyi és határvédelmi szabályait.

„Az a jó, ha minden ország saját maga határozhatja meg saját politikáját, amely segíti fenntartani az embereknek a bevándorlási rendszerbe vetett bizalmát. Úgy gondolom, hogy Ausztrália erre jó példa” – fogalmazott.