Fokváros lehet a globális főpróbája az évszázad legnagyobb klímaváltozási kihívásának, mikor a vízkészlet drámai csökkenése gyökereiben változtatja meg a városlakók szokásait és értékrendjét. A Föld egyik legértékesebb kincse az ivóvíz, a fogyasztói társadalom túlkapásoktól nyüzsgő életmódja pedig Fokváros jövőjéhez hasonlóan átlépett a végső fázisba, az utolsó előtti órába.
Vészesen alacsonyan áll a víztartályokban őrzött víz a dél-afrikai Fokvárosban, ahol a három éve tartó szárazság infrastrukturális kudarcokkal kiegészítve katasztrófahelyzetet idézhet elő nyárig. A téli esőzések előtti hónapban, júniusban jön el a „nulladik nap” néven emlegetett vízválasztó, amikor az önkormányzati vízellátás leáll, helyette pedig már csak a gyűjtőhelyekről lehet vizet szerezni.
Képünk illusztráció (Fotó: Morgana Wingard/Getty Images)
Ezzel Fokváros a világ második olyan nagyvárosává válhat Sao Paulo mellett, ahol a szárazság miatt az összes ivóvíz elfogyott, emellett intő példaként is szolgálhat a többi világváros számára. De a fokvárosi krízishelyzet olyan potenciális rizikókat is bemutat a klímaváltozás mellett, amelyekre érdemes odafigyelni. Ilyenek az egyenlőtlen felhasználás, a vízhiány okozta zavargások, az alapvető higiénia hiánya és az emiatt terjedő betegségek elterjedése – írja a Foreign Policy.
Tilalom és megosztottság: ki is fogyasztja a legtöbb vizet?
„A vízhiány meghaladja az összes olyan kihívást, amelyekkel a második világháború vagy szeptember 11-e óta szembesülnie kellett a nagyvárosoknak” – írta januárban Fokváros nyugati tartományának vezetője, Helen Zille. A politikus ebben az írásában mutatott rá, hogy a vízhiány a lehetséges fázisból átlépett a közelítőbe.
Helen Zille (Fotó: Adrian de Kock/Foto24/Gallo Images/Getty Images)
Február elsejétől napi 50 liter vízre csökkentették a napi vízmennyiséget, a csalókat pedig pénzbüntetéssel sújtják. Tilos például füvet öntözni vagy autót mosni a „közösségi vízzel”, de a vécék lehúzását és a zuhany alatt eltöltött időt is drasztikus mértékben lecsökkentették.
„Ez az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a nulladik napot – mondta Ian Neilson, Fokváros helyettes polgármestere.
A korábbi, napi 87 literes határt azonban csak a fokvárosi lakók fele tartotta be. A város lakosságának egyenlőtlen fogyasztása jól mutatja azt a több évtized alatt kiszélesedett jövedelmi szakadékot, ami a tehetős lakókat elválasztja a város peremén élőktől. Tavaly a külterületeken élők a város vízfogyasztásának csupán négy százalékát használták, míg a gazdag külvárosi területeken élők csordultig töltött medencéikkel és zöldellő pázsitjaikkal a vízfogyasztás 65 százalékáért voltak felelősek.
A fokvárosi Masiphumelele telepen közös csapnál kell sorban állni az ivóvízért (Fotó: EPA/Nic Bothma)
Brazíliában és Ausztráliában már megtapasztalták
A fokvárosi Piotr Wolski Egyetem klímatudósai szerint a mostani aszály háromszáz évente fordul elő, de az esőzési mutatók szerint a régió éghajlata egyre szárazabbá vált az elmúlt évszázad alatt. A klímaváltozási modellek szerint ez a tendencia a jövőben is folytatódik. Sok olyan más nagyváros is Fokváros sorsára juthat, ahol a lakosság növekedése mellett egyre kiszámíthatatlanabbak az esős időszakok. Így volt ez 2015-ben is, mikor az El Nino okozta szárazság miatt a brazíliai Sao Paulóban több napig leállították a vízellátást.
Az ausztráliai Melbourne környékén is hasonló helyzet alakulhatott volna ki, de itt a városvezetés előre megtervezte a vízfelhalmozás minden egyes lépcsőfokát a kétezres évek „millenniumi szárazsága” előtt – pedig Ausztráliában sótlanító üzemekkel is tudtak édesvizet előállítani.
Közeledik a nap, amikor a Theewaterskloof duzzasztógát teljesen kiapad (Fotó: Brenton Geach/Gallo Images/Getty Images)
A fokvárosi szárazság és a vízgazdálkodási intézkedések politikai összetűzésekhez vezettek. A várost és a tartományt is az ellenzéki Demokratikus Szövetség pártja irányítja, így a „nulladik nap” egymás ellen fordította az ellenzéki városvezetést az Afrikai Nemzeti Kongresszus kormányával. Fokváros ugyanis abból a nemzeti víztartalékból él, amit a kormány oszt el a helyi önkormányzatokkal és a kereskedelem szempontjából kulcsfontosságú mezőgazdasági ágazatokkal. Ezek a teljes tartalék harminc százalékát teszik ki, és elvileg egyenlően osztják el a területek között, de a múlt héten mégis több milliárd liter vizet adományoztak a fokvárosi vészhelyzet elkerülésére.
Ahogy a válság is súlyosbodott, a két fél közötti vita is súlyosbodott, a pártok pedig egymás hibáztatásával töltötték idejüket egy új módszer megtervezése helyett. „Egyetlen modern város sem hagyatkozhat gátakra. A városnak nincs felhatalmazása arra, hogy új gátakat építsen, de egy széleskörű értelmezéssel sokkal rugalmasabban tudnánk megoldást találni a vízhiányra” – állítja Jodi Allemeier, a kormányzati szféra és a magánszektor között közvetítő program irányítója.
Meglátása szerint a városvezetés is felelős a kialakult káoszért, hiszen parlagon hever több jóváhagyott új fejlesztés terve, rengeteg esővíztartályt építhettek volna, emellett kötelezővé tehették volna a szennyvízkezelést is. Szerinte egyetlen modern városnak sem kellene gátakra hagyatkoznia, hiszen az aszályveszélykor nem az államigazgatásnál, hanem a helyi szerveknél és tanácsoknál lenne a vízellátást érintő döntések méltó helye.
Fokváros lakosságának életét a csökkenő ivóvízellátás és a hatóságok által szabott vízkorlátozások is nehezítik (Fotó: Morgana Wingard/Getty Images)
A „nulladik nap” előtti hónapokban a város két lehetőségbe kapaszkodik: az első projekt egy város alatti víztároló kiaknázása, a második pedig négy sótlanító üzem építése. Ezzel a két lépéssel ugyan nem biztosítják hosszú távon az önkormányzati vízellátást, de késleltetik a rettegett nap eljöttét. A beavatkozások gazdasági és környezetvédelmi hatásai egyelőre beláthatatlanok, ráadásul megoldás helyett csupán tüneti kezelésnek számítanak.
Verseny a boltokban, harc a szökőkutaknál
A víztároló műanyag palackok már mind elfogytak, mivel a „nulladik naptól” kezdve egy személyre naponta csupán 24,5 gallon víz jut. A Makro áruházláncban vizes palackokkal teli kosarakkal cikáztak az emberek, a legtöbb üzletben pedig felső határt szabtak a vízvásárlásnál a kassza előtt kígyózó sorokban vitatkozó emberek lecsillapítására. A szökőkutaknál harcok alakultak ki, mivel a városvezetés már a medencékből is elosztogatta a vizet. A hadsereget is készenlétbe állították a „nulladik napra”.
Fokvárosban a víz használatát az öntözésre és az úszómedencék újratöltésére megtiltották (Fotó: Waldo Swiegers/Bloomberg via Getty Images)
A vízhiány miatt visszatérhetnek a járványok
A vízellátás csökkentése súlyos közegészségügyi rizikókkal is járhat, hiszen a lakosok már a kézmosásnál és a mosásnál keletkező szürke vizet használják a vécék lehúzásához és az öntözéshez is, a szennyvízkezelést pedig még mindig nem sikerült kialakítani. A WWF környezetvédő csoport egy „túlélő kisokost” is gyártott a fokvárosiaknak a víz felhasználására és tárolására is, de sokan még így sem tartják be a szabályokat. A hatóságok a liszteriózis elterjedésétől is tartanak, amit a szennyezett élelmiszer fogyasztása okoz. Januárban több mint tizennyolc ember halt meg ilyen baktérium által okozott megbetegedés után, ezért a tisztviselők külön figyelmet fordítanak a biztonságos élelmiszer-fogyasztás megőrzésére. A vízellátás átmeneti beszüntetése ráadásul olyan pusztító járványok elterjedését is megkönnyíti, mint a kolera, a tífusz és a vérhas.
A fokvárosi tisztviselők szerint a „nulladik nap” még elkerülhető – azzal a feltétellel, ha a lakosság huszonöt százalékkal csökkenti a napi vízfogyasztását. Ez jó kiindulópont lehet, ráadásul nem tűnik elérhetetlen célnak, hiszen a dél-afrikai főváros vízfogyasztása napi közel egymilliárd literről csaknem a felére csökkent egy év alatt.
Vannak, akiknek mindegyik nap a nulladik
A vízhiány és az azzal járó nehézségek nem jelentettek mindenki számára ugyanakkora meglepetést: a főváros peremén lakó 1,5 millió mélyszegénységben élő ember számára a közcsapok megrohamozása eddig is a mindennapi rutin részét képezte, a többórás várakozás, a spórolás és maga a szomjúság pedig az élet szükséges velejárója.
Képünk illusztráció (Fotó: Per-Anders Pettersson)
„Hacsak nem akarsz hajnalban kelni, legalább két órát kell várni a vízre” – nyilatkozta a Foreign Policynak az elhagyatott Sqalo bádogvárosban élő fiatal, aki olyan nyomornegyedben él, ahol ötezer viskóra összesen harminc csap jut, és áramszolgáltatás sincs.
„Minden nap 20 liter vizet cipelek, a víztartalékaink pedig egyre szűkösebbek. Mégis milyen nulladik napról beszélnek ezek az emberek?” – kérdezte megbotránkozva.