Brüsszel téves politikáját hangoztatta Lavrov

 

Moszkva nem ellenzi Szerbia közeledését az Európai Unióhoz, mindazonáltal úgy véli, hogy Brüsszel téves politikát folytat, amikor az Oroszország és Nyugat közötti választásra kényszeríti a tagjelölt országokat - hangsúlyozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn, néhány nappal szerbiai látogatása előtt a Beta belgrádi hírügynökségnek.

Az orosz diplomácia vezetője kiemelte: Moszkva a történelmi, szellemi és kulturális kapcsolatok megőrzésére törekszik balkáni barátaival. “A balkáni jelenlétünket kizárólag építő jellegűnek tudjuk tekinteni” – magyarázta, majd úgy folytatta: Oroszország a balkáni jelenléte során soha nem hozott magával feszültségeket, sőt arra törekedett, hogy enyhítse az ellentéteket, és segített a térség államainak az érdekeik megőrzésében.

Mint mondta: a Nyugat nem tartotta be azt a hallgatólagos megállapodást, amely szerint a NATO nem terjeszkedik Oroszország felé, és ebbe a “játékába” most a Balkánt is be akarja vonni – utalt a politikus arra, hogy Montenegró 2017-ben vált a NATO tagjává, Macedónia pedig hamarosan azzá válhat, ha rendezi a Görögországgal fennálló névvitáját.

Azzal kapcsolatban, hogy az európai integráció során Szerbiának össze kell majd hangolnia külpolitikáját az EU előírásaival, ami az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetését is jelentené, Szergej Lavrov kiemelte: az országoknak magunknak kellene felmérniük, hogy az EU-s feltételek mennyiben felelnek meg saját nemzeti érdekeiknek. “Az uniós csatlakozásról szólva Aleksandar Vucic (szerb) elnök soha nem beszélt arról, hogy ezt Oroszország kárára tennék meg. Ellenkezőleg, azt hangsúlyozta, hogy az oroszbarát külpolitika és az együttműködés továbbra is nagyon fontos marad Szerbia számára, és meggyőződésem, hogy ez áll a szerb nép érdekében is” – hangsúlyozta az orosz külügyminiszter.

Koszovó státusáról szólva kiemelte, hogy Moszkva elfogad bármilyen megállapodást, amelyet Belgrád és Pristina megköt, ám ezen megegyezés nélkül egyelőre értelmetlen Koszovó ENSZ-felvételéről tárgyalni.

Szergej Lavrov szerdán érkezik kétnapos látogatásra Belgrádba, ahol Aleksandar Vucic államfővel, Ana Brnabic kormányfővel és Ivica Dacic külügyminiszterrel tárgyal. A sajtóhírek szerint a találkozók fő témája a kétoldalú kapcsolat mellett a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezése, valamint az európai és balkáni helyzet elemzése lesz.