Javul Trump megítélése

 

A Politico című lap által készíttetett felmérés szerint az Egyesült Államokban a republikánus politikusok népszerűsége beérte a demokratákét – a lap és a Morning Consult közvélemény-kutató és médiavállalat közös felmérése szerint tavaly április óta először fordul elő, hogy Donald Trump elnököt már ugyanolyan arányban támogatják, mint ahányan elutasítják.

Eltűnt a demokrata párti politikusok eddigi előnye is: a megkérdezett bejegyzett választók 39 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az őszi választásokon republikánus politikusra szavaz majd, míg 38 százalékuknak lenne bizalma a Demokrata Párt jelöltjében. A független – tehát nem valamelyik párt támogatójaként bejegyzett – szavazók 26 százaléka változatlanul demokrata párti politikusra, 25 százaléka republikánus jelöltre adná voksát. A megkérdezettek 49 százaléka bizonytalan. Donald Trump eddigi munkáját a szavazók 47 százaléka támogatja, míg szintén 47 százalék változatlanul elutasítja őt. Az elutasítottság természetszerűleg a demokraták körében nagyobb arányú, 80 százalékos, míg a republikánus hívek 82 százaléka tartja jónak az elnök teljesítményét.

Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/EPApool/Win McNamee)

Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/EPApool/Win McNamee)

“A republikánusok nemcsak megnövelték, erősítették elfogadottságukat, hanem a választók jobban bíznak bennük, ha a gazdaság irányításáról van szó, márpedig ez a legfontosabb téma, amikor az urnáknál döntenek” – fogalmazott Kyle Dropp, a Morning Consult társalapítója és vezető kutatója a Politico című lapnak. A közvélemény-kutatásból kiderült az is, hogy a bevándorlás és a nemzetbiztonság ügyeinek “kezelését” a választók szívesebben bízzák a republikánusokra, mint a demokratákra. A demokraták az egészségbiztosításra és általában az egészségügyre vonatkozó politikájuk miatt eddig népszerűek voltak, ám mostanra ez is jócskán megcsappant: alig 4 százalékosra apadt.

Bill Clinton volt amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Brian Blanco)

Bill Clinton volt amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Brian Blanco)

A Politico egyébként részletekbe menő riportot közölt arról, hogy a demokraták jó részének immár kínos Bill Clinton, és az ősszel tartandó, úgynevezett félidős választások előtt nem is szeretnék, hogy a volt elnök részt vegyen a kampányban. A lap szerint a demokraták várhatóan teljes gőzzel kampányolnak majd a szexuális zaklatások ellen fellépő MeToo mozgalom mellett, és minél nagyobb számban szeretnék a női választókat megszólítani, ezért mellőznék Bill Clinton kampányszerepléseit. “Az ő jelenléte egy sor olyan témát felvetne, amely komoly nehézségeket okozna a demokratáknak. Mindannyiunknak egyértelműnek kell lennünk, hogy mit is jelent a MeToo mozgalom” – fogalmazott a Politicónak Pramila Jayapal, az északnyugati Washington állam kongresszusi képviselője.

A lap újságírója több demokrata párti politikussal és kampánystratégával beszélgetve azt a következtetést fogalmazta meg, hogy a demokrata párti jelöltek nagy többsége nem akarja Clinton részvételét a kampányban, de ellenérzésüknek egyelőre sokan nem adnak nyíltan is hangot.