Amerika megbünteti azokat, akik terrorszervezeteknek utalnak pénzt

 

Szankciókat vezet be Amerika, büntetik azokat, akik pénzt utalnak a terroristáknak. Sok ilyen ember van, az Iszlám Állam gyakorlatilag magánadományokból él évek óta. Volt olyan amerikai, aki másfél millió dollárért vett drónokat a terroristáknak.

Az amerikai pénzügyminisztérium folytatja az Iszlám Állam és más terrorcsoportok támogatóinak felkutatását. Legutóbb három magánszemély szembesült a szankciókkal, miután támogatták az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet – közölte az M1 tudósítója.


Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában akadtak a terroristákat segítők nyomára, akik az Egyesült Államokban is rendelkeznek vagyonnal – tette hozzá.

Ilyenkor nem csak az érintettek vagyontárgyait és számláit fagyasztják be, de megtiltják az országba való belépésüket is. Az egyikük egy török származású férfi, aki 2015 óta több mint fél millió dollár értékben drónokat vásárolt az Iszlám Államnak.

Volt olyan is, aki egy fedőcéget működtetett, amely mögött valójában a szomáliai Iszlám Állam terroristái álltak.

Az amerikai közigazgatás elkötelezett amellett, hogy legyőzze az Iszlám Államot, bárhol is működjön az, és hogy felkutassa és felszámolja a terrorszervezet bevételi forrásait – ezt mondta a pénzügyminisztérium illetékese.

A terrorizmus finanszírozásának felderítésére irányuló program keretében a pénzügyminisztérium továbbra is könyörtelenül célozza meg az Iszlám Államot támogató hálózatokat, és azon dolgoznak, hogy az amerikai és a nemzetközi pénzügyi rendszereket ne használják ki a terrorista szervezetek – mondta a tudósító.