Babis február végéig szeretné megalakítani új kormányát

 

Andrej Babis, a legutóbbi csehországi választásokon a legtöbb mandátumot szerző ANO mozgalom vezetője azt szeretné, ha az új cseh kormányt államfőként Milos Zeman nevezné ki, még akkor is, ha elveszíti a jövő heti elnökválasztást, és a kormány február végéig megalakulna - derül ki abból az interjúból, amely a Mladá Fronta Dnes című napilapban jelent meg

Babis első kormányának a parlament nem szavazott bizalmat a héten, ezért szerdán lemondott. A 200 tagú alsóházban a kabinetet csak az ANO 78 képviselője támogatta. Egyelőre nem világos, hogy az államfő mikor fogadja el hivatalosan a kormány lemondását.

A kormányfő kijelentette, hogy kivárja Zeman döntését, és az államfőn múlik, valóban őt bízza-e meg az új kormány megalakításával. “Ha azonban ezt a megbízatást megkapjuk, nem várhatunk, és mindent előre tisztáznunk kell” – jegyezte meg Babis.

Milos Zeman elnöki mandátuma március 8-án jár le. Az államfő már korábban nyilvánosságra hozta, hogy a második kormányalakítási kísérlettel ismét Babist bízza meg, de az a feltétele, hogy Babisnak előre biztosítania kell, hogy kormánya bizalmat kap a parlamentben.

Az ANO képviselői már szerdán megkezdték tárgyalásaikat a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD), amely hajlandónak mutatkozik kormánykoalícióra lépni az ANO-val. Csütörtökön az ANO a radikális jobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal tárgyal, majd a jövő hét elején Cseh és Morvaország Kommunista Pártjával (KSCM).

Babis azt mondta, sietni fog a kormányalakítással. “Nehéz megmondani, mikor, talán február végére megalakulhatna az új kormány” – hangoztatta. Az interjúban elismerte: ha Zeman veszít, és Jirí Drahos lesz az új cseh államfő, akkor nem valószínű, hogy ő kapna újra kormányalakítási megbízatást. “Destabilizálódhatna a helyzet, és válság alakulhatna ki” – figyelmeztetett az ANO multimilliárdos vezetője.

“Nem tudom, milyen álláspontra helyezkedne a mozgalom (ANO), ha Drahos azt mondaná, hogy ne én legyek a kormányfő” – mondta, hozzátéve, hogy ez valóban politikai válságot eredményezhetne. Kérdésre válaszolva, kit javasolna a mozgalom kormányfőnek, ha az ő személye elfogadhatatlan lenne az államfő számára, Babis azt mondta, hogy az ANO-ban sok tehetséges ember van, de senki sem akar miniszterelnök lenni. “Valóban van azonban több lehetőség” – szögezte le.

A cseh rendőrség szeptemberben büntetőjogi eljárást indított Andrej Babis ellen az európai uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt. Ez a legfőbb oka annak, hogy a cseh parlamenti pártok többsége számára Babis személye elfogadhatatlan. A politikus-üzletember tagadja, hogy csalást követett el, és a héten maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését.