A Brexit utáni együttműködés a briteknek és a franciáknak is

 

Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ha Nagy-Britannia európai uniós kilépése, a Brexit után együttműködési szerződés keretében sikerül „kitolni” a határokat, az jó Nagy-Britanniának és Franciaországnak is.

Gálik Zoltán, akit csütörtökön az M1 aktuális csatornán arról kérdeztek, hogy a katonai együttműködés bővítéséről és a közös határellenőrzés hatékonyságának javításáról állapodott meg a csütörtöki brit-francia csúcsértekezleten a két kormány. Gálik Zoltán közölte: kiemelten fontos Nagy-Britanniának a menekült- és a bevándorláspolitika szempontjából a 2003-ban megkötött francia-brit egyezmény, amellyel gyakorlatilag kitolták a brit határellenőrzést francia földre, a „Csalagút” francia részére, azért is, mert Nagy-Britannia harmadik országgá válik az Európai Unió szempontjából jövőre.

Emlékezetett arra, hogy Emmanuel Macron két éve, még nem francia elnökként azzal fenyegetőzött, hogy ha kilépnek a britek az unióból, felmondja ezt a szerződést. Nem ez történik – folytatta –, hiszen a franciáknak is érdekük, hogy ne alakuljon ki olyan tarthatatlan állapot, mint 2015-16-ban. Akkor hétezer ember volt Calais-nál, és a hatóságok se tudták kezelni a menekültproblémákat. Jelenleg 700-an vannak ott, és ezt a helyzetet szeretnék ezzel az intézkedéssorozattal mérsékelni vagy megszüntetni.

Jelezte: Nagy-Britannia extra költségeket vállal, és megígérte, hogy felgyorsítja a családegyesítéseket főleg azoknál, akiknek a hozzátartozói menekültstátuszt kaptak az Egyesült Királyságban.